Nagyvilág koronavírus

Ukrajnában hétezer felett az új fertőzöttek száma

Nem sikerült érdemben lelassítani a koronavírus-járvány terjedését.

Ukrajnában egyetlen nap alatt 7014 új esettel 337 410-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Az elhunytaké a 125 újabb halálos áldozattal 6289-re emelkedett. Eddig 139 755-en gyógyultak meg, viszont már 191 366 beteget kezelnek koronavírus-fertőzéssel az országban.

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter azt mondta, előző nap is sok, 1058 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került kórházba. A betegágyak leterheltsége átlagosan már 61 százalékos. Jelenleg 505-en vannak lélegeztetőgépen.

Az MTI az UNIAN hírügynökséget idézve hozzáfűzte, az ország különböző régióiból folyamatosan érkeznek olyan hírek, amelyek szerint vészesen fogynak a szabad ágyak a Covid-betegek ellátására kijelölt kórházakban, az egészségügyi dolgozók tömegesen mondanak fel, több helyen lehetetlen a betegek oxigénterápiás kezelése.A kormány eddig a szigorú központi karantén bevezetését elvetette.

Korábban az egészségügyi miniszter bejelentette, hogy kénytelenek lesznek a tavaszihoz hasonló szigorú korlátozásokat bevezetni, ha a napi új esetszám eléri a 15 ezret.

Makszim Sztepanov közölte, ennél a napi betegszámnál a karantén szigorítása mellett mobilkórházakat állítanak fel, elkezdődik az összes egészségügyi dolgozó, még a gyakornokok mozgósítása is.

 

Kiemelt kép: MTI/AP/Jevhen Maloletka

Ajánlott videó

Olvasói sztorik