Nagyvilág

Erdogan szerint Macronnak ellenőriztetnie kellene elmeállapotát

Párizs hazarendelte szombaton ankarai nagykövetét, miután a török elnök azt üzente francia kollégájának, hogy vizsgáltassa ki az elmeállapotát.

Recep Tayyip Erdogan török elnök egy szombati beszédében tett ilyen megjegyzést Emmanuel Macron francia államfőre. Erdogan azt kifogásolta, hogy Macron erőteljesebb fellépést helyezett kilátásba az iszlamistákkal szemben Samuel Paty tanár brutális meggyilkolását követően.

„Mit mondhatnék egy olyan államfőről, akinek fogalma sincs a vallásszabadságról, és aki így kezeli az országában élő különféle vallási kisebbségek több millió tagját?” – kérdezte a török vezető az állami televízióban közvetített beszédében. „Először is ellenőriztesse az elmeállapotát!”

Erdogan szerint Európának az iszlamofóbia lesz a veszte. „A fasizmus új szintre lépett Európában” – mondta.

A török kormány dühösen reagált arra, hogy Macron bejelentette: megvédi Franciaország szekuláris értékrendjét a radikális iszlámmal szemben. A francia elnök korábban azt mondta, hogy az iszlám világszerte válságba került. Paty brutális meggyilkolását követően a mecsetek és az iskolák szigorúbb ellenőrzését ígérte.

A 47 éves Samuel Patyt azért gyilkolta meg és fejezte le október 16-án egy 18 éves csecsen iszlamista Párizs közelében, mert a szólásszabadságról tartott óráján Mohamed-karikatúrákat mutatott a diákoknak. A csecsen tettest a rendőrség röviddel a támadást követően lelőtte.

Macron elfogadhatatlanak nevezte Erdogan szavait. „Követeljük, hogy Erdogan változtasson politikai irányvonalán, mert minden vonatkozásban veszélyes. Nem bocsátkozunk haszontalan vitákba, és nem fogadjuk el a sértéseket” – tette hozzá.

A francia elnök egyúttal bejelentette, hogy hazarendeli konzultációra Franciaország ankarai nagykövetét.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik