Nagyvilág

Az amerikai szenátus hétfőn szavaz Trump alkotmánybíró-jelöltjéről

Az amerikai szenátus igazságügyi bizottsága csütörtökön megszavazta a konzervatív Amy Coney Barrett jelöltségét az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróságba. A bizottság 12 republikánus tagja egyhangúlag támogatta Coney Barrett jelöltségét, a demokrata párti szenátorok bojkottálták a szavazást, nem is jelentek meg a voksoláson – számolt be az MTI. A szenátus egésze hétfőn szavaz majd.

A demokrata párti szenátorok e helyett csütörtök reggel sajtótájékoztatót tartottak. Chuck Schumer, demokrata párti frakcióvezető kijelentette: „nem könnyű szívvel” hozták meg a bojkottról szóló döntést. „Mi ezt a törvénytelen meghallgatást bojkottáljuk” – fogalmazott Schumer.

„Ez az ő döntésük volt, az enyém pedig az, hogy szavazzak a jelöltre” – mondta a szavazás előtt Lindsey Graham, az igazságügyi bizottság republikánus elnöke. Hozzáfűzte: „nem fogjuk megengedni nekik (a demokratáknak) hogy átvegyék a bizottság feletti uralmat”.

A dél-karolinai politikus ostorozta a demokrata párti szenátorokat, mert szerinte a demokraták már az Obama-kormányzat idején átpolitizálták az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróságot, mivel az alsóbb szintű bírósági jelölésekkor eltörölték az obstrukció intézményét.

Egy bíró halála Trumpnak korszakos politikai lehetőséget, Bidennek akár választási győzelmet is hozhat
Az amerikai legfelsőbb bíróság legendás liberális bírójának halála után a republikánusok régi álmukat, az erős konzervatív többségű bíróságot érhetik el, a demokraták viszont éppen ennek köszönhetően kaphatnak még egy nagy lökést a választási kampányban.

A demokraták a bizottság határozatképtelenségét szerették volna elérni a bojkottal. A bizottság szabályzata szerint ugyanis két kisebbségi szenátorra, ez esetben demokrata párti politikusra van szükség a szavazás lebonyolításához. Lindsey Graham azonban kijelentette: mivel a demokraták szándékosan próbálták meg ellehetetleníteni a szavazást és bojkottálták a bizottságot, ezért erre az esetre eltörli ezt a szabályzatot.

Graham közleményt is kiadott, amelyben leszögezte: Amy Coney Barrett megérdemli a szavazást, és jelöltségét meg is szavazzák. „Barrett bírónő megérdemli, hogy alkotmánybíró legyen, és az is lesz” – fogalmazott a kommünikében Graham. Donald Trump amerikai elnök a Twitteren gratulált a republikánus szenátoroknak. „Nagy nap ez Amerikának” – írta az elnök a mikroblogban.

A szavazás után Chuck Schumer a Capitolium (a törvényhozás épülete) előtt újságíróknak azt mondta:

Amy Coney Barrett jelölése a legtörvénytelenebb folyamat volt, amelynek valaha is tanúja voltam a szenátusban, és esetleges megerősítése rossz következményekkel jár majd a szenátusra, a legfelsőbb bíróságra és egész országunkra nézve is.

Kiemelt kép: Olivier DOULIERY/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik