Az azonos nemű párok számára lehetővé kell tenni a bejegyzett élettársi kapcsolatot jogaik biztosítása érdekében – jelentette ki Ferenc pápa a róla szóló, szerdán bemutatott dokumentumfilmben.
A homoszexuális embereknek joguk kell legyen ahhoz, hogy családban éljenek. Ők is Isten gyermekei. Emiatt senkit sem szabad kiutasítani vagy szenvedésre késztetni. Bejegyzett élettársi kapcsolatra vonatkozó törvényre van szükség, hogy ily módon jogilag védettek lehessenek
– mondta az egyházfő a Evgeni Afineevsky rendezőnek adott interjújában az MTI tudósítása szerint.
Az argentin pápa korábban, még Buenos Aires érsekeként ellenezte a melegházasság engedélyezését, és helyette az azonos neműek regisztrált élettársi kapcsolatának elismerését szorgalmazta. Szakértők szerint azonban azóta nem foglalt állást ennyire világosan a kérdésben nyilvánosan, mint most.
A Római Filmfesztiválon mutatták be a Francesco című filmet, amely olyan kivételes vezetőként szól az egyházfőről, aki képes lehet az emberiség egyesítésére.
Az amerikai állampolgárságú, orosz zsidó származású Afineevsky kétórás dokumentumfilmje a koronavírus-járvány miatt kiürült, eső áztatta Szent Péter téren kezdődik, március 27-e estéjén, ahol a pápa a gyorsan elharapódzó járvány enyhüléséért imádkozott. A rendező kamerája ezután a világ kiürült utcáin siklik végig, amelyek mindenhová eljuttatják a pápa üzenetét, hogy
mind egy csónakban evezünk.
A rendező elmondta, hogy miután a 2013-14-es ukrán felkelésről és a szíriai háborúról szóló dokumentumfilmjei az emberiség legsötétebb oldalára vezették, valamilyen felemelő témával akart foglalkozni. Szerette volna bemutatni azt a reményt, amelyet a pápa nyújt az embereknek.
A film olyan fontos témákat feszeget, mint a gazdagok és szegények között növekvő szakadék, a rasszizmus, a klímaváltozás, a szexuális zaklatás, a migráció, az emberkereskedelem, a politikai polarizáció, valamint a keresztények, muzulmánok és zsidók közötti viszony. A néző a pápa szemén át, közleményeiből, írásaiból, Twitter-üzeneteiből, utazásain mondott beszédjeiből ismerheti meg ezekről a kérdésekről vallott nézeteit. A dokumentumfilmben ugyanakkor azok az interjúk is megjelennek, amelyeket Afineevsky készített a pápával.
A rendező kiemelte, hogy Ferenc pápa, aki először rosszul mérte fel a katolikus egyház felelősségét a szexuális zaklatási válságban, később nyilvánosan elismerte hibáját és bocsánatot kért.
Nagyon szép látni egy vezetőt ilyen pozícióban, aki ilyen szerény és képes azt mondani, hogy „sajnálom, tévedtem”
– hangoztatta.
Kiemelt kép: Andreas Solaro / AFP