Nagyvilág

Szlovéniában átállnak a digitális oktatásra

A koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére újabb szigorításokat vezet be Szlovénia, hétfőtől az egész ország területén 5. osztálytól fölfelé az általános iskolák és a középiskolák is digitális oktatásra állnak át – jelentette be Janez Jansa kormányfő szerdán késő este, a kabinet ülése után.

Péntektől egyes járásokban, ahol a fertőzöttek száma magas, lakhelyelhagyási tilalmat vezetnek be. Továbbá tíz főre csökkentik az összejöveteleken részt vevők maximális számát, korlátozzák a vendéglátóhelyek működését és a sportrendezvényeken való részvételt, valamint kötelezővé teszik a szájmaszkviselést zárt és nyílt térben. A részletekről bővebben csütörtöki sajtótájékoztatóján számol be a válságkabinet.

A kormány által közzétett adatok szerint kedden 707-tel 9938-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Két beteg meghalt, a járvány halálos áldozatainak száma 175-re nőtt.

A diagnosztizált betegek közül 210-en vannak kórházban, közülük 35-öt ápolnak intenzív osztályon. Amennyiben százezer főre vetítve a megbetegedések száma meghaladja a 140-et, a kórházi ellátásra szorulók száma a 250-et, valamint az intenzív osztályon kezelt betegek száma az 50-et, automatikusan újra járványt hirdetnek Szlovéniában.

A szomszédos Horvátországban az elmúlt egy nap alatt 748-cal nőtt és elérte a 21 741-et az azonosított fertőzöttek száma. Négy ember meghalt, a járvány halálos áldozatainak száma 334-re nőtt. Kórházban ápolnak 441 beteget, közülük 27-en vannak lélegeztetőgépen.

Orbán arról beszélt, hogy az egyik legjobb európai védekezés a szlovén

Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a szlovéniai Kidricevóban, a Pince-Cirkovce elektromos távvezeték építésének alapkőletételi ünnepségén járt. Itt többek között arról is beszélt, hogy gyakran konzultál a vírushelyzet alakulásáról szlovén kollégájával, és sokat tanulhatnak egymástól. Még mindig felszálló ágban van a járvány, de védekeznek – mondta.

Hozzátette: a számok tekintetében az egyik legjobb európai védekezés a szlovén, és egyelőre Magyarország is a jobban védekező országok közé tartozik.

kiemelt kép: Afp

Ajánlott videó

Olvasói sztorik