Nagyvilág koronavírus

Sokat elárul a cseh és a magyar járványgörbék összehasonlítása

Csehországban továbbra is gyorsan emelkedik az új igazolt koronavírus-fertőzések száma. Ahogy a teszteké is. Eközben Magyarországon?

A cseh egészségügyi minisztérium honlapján kedd reggel közölt kimutatás szerint hétfőn 3119 új esetet regisztráltak, amely a vírus felbukkanása óta a negyedik legnagyobb napi szám. Március elejétől, a járvány kezdetétől, 85 566 embernél mutatták ki a fertőzést. Ezek több mint fele már kigyógyult, jelenleg mintegy 38 ezret tartanak nyilván igazolt fertőzöttként.

A fenti interaktív térképen látszik, hogy Csehországban és Magyarországon körülbelül hasonló sebességgel kezdett terjedni a vírus a második hullámban, majd az aktív eseteket nézve Csehország állva hagyta Magyarországot. Azonban az olló pont úgy nyílt ki, mint ahogy az ezer főre jutó tesztelések számát mutató grafikonok váltak el egymástól.

Csehországban ugyanis már 1,6-szor annyi tesztet végeznek el naponta ezer főre számolva, mint Magyarországon. És még így is 10 százalék felett van a cseheknél is – akárcsak Magyarországon – a pozitív tesztek aránya, ami a WHO ajánlásának a duplája.

A cseh orvosok szerint aggodalomra ad okot, hogy az utóbbi időben felgyorsult a kórházi kezelésre szorulók száma, és megugrott az elhalálozásoké is. Vasárnap 24-en, hétfőn 11-en haltak meg a koronavírus miatt, és ezzel a halálesetek száma 758-ra emelkedett. A kórházakban 1242 beteget kezelnek, közülük 265 állapotát minősítették súlyosnak az orvosok.

Csehországban hétfőtől szükségállapot van érvényben, amely megteremtette a jogi feltételeket a kormányzat hatékonyabb fellépéséhez a járvány ellen. Roman Prymula egészségügyi miniszter hétfőn a közszolgálati televízióban felhívta a lakosság figyelmét arra, hogy ha nem tartják be következetesen az érvényes óvintézkedéseket, a kormány kénytelen lesz szigorítani azokat.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Martin Divisek

Ajánlott videó

Olvasói sztorik