Nagyvilág

Katarina Barley: Az EU-s támogatásokat Orbán korrupt rendszerétől akarjuk megvonni, és nem a magyar néptől

Az Európai Parlament szocialista alelnöke tisztázta, hogy nem azt akarja, hogy Magyarországra kevesebb uniós pénz jusson, hanem azt, hogy ne térítsék el azt saját zsebbe bizonyos klikkek.

Az EU-s támogatásokat Orbán korrupt rendszerétől akarjuk megvonni, és nem a magyar vagy a lengyel néptől. Épp ellenkezőleg: azt akarjuk, hogy a pénz a polgárokat gyarapítsa, és ne Orbánt vagy a vejét

– nyilatkozta a 444-nek Katarina Barley, az Európai Parlament szocialista alelnöke – Angela Merkel korábbi minisztere –, aki a közelmúltban több interjújában is bírálta a magyar kormányt .

A fideszesek a kritikákat olvasva rögtön azzal támadtak vissza, hogy Barley Soros György katonája, és a német közrádió pontatlan – azóta már átírt – címe alapján arról beszéltek, hogy az alelnök „ki akarja éheztetni Magyarországot”.

A kritikám az ország vezetőjének szólt, konkrétan Orbán Viktornak, és különösen annak, hogy teljesen elfogadhatatlan, amit az EU-s támogatásokkal művel

– húzta alá Barley az interjúban.

Kiveszik a jogállami mechanizmusból a jogállamot, hogy Orbán is rábólinthasson
A németek új kompromisszummal álltak elő a jogállami mechanizmus bevezetéséről. A kiszivárgott dokumentum szerint rengeteg dologban engedtek a magyaroknak és a lengyeleknek. A jogállami mechanizmus persze így is megmarad, csak a neve lesz más és sokkal nehezebb lesz alkalmazni.

A szájkarate mögött egy valóban fontos diplomáciai ügy húzódik: mégpedig az, hogy néhány tagállam – leginkább Magyarország és Lengyelország – kormányának akarata ellenére az EP ragaszkodik ahhoz, hogy a következő költségvetési ciklusban a támogatások folyósítását jogállamisági feltételekhez kössék

A néppárt sem fogad el olyan költségvetést, ami nem tartalmaz számon kérhető jogállamisági feltételeket

– mondta Barley, azt üzenve, hogy a Fidesz még a saját pártcsaládjával is szembekerült ebben a kérdésben. Hozzátette, hogy az Európai Parlament négy legnagyobb frakciójának vezetője megegyezett abban, hogy a magyar kormánynak kínos jogállamisági feltételeket kiemelten fontos ügyként tartják az asztalon.

Barley az interjúban nem finomkodott Orbánnal:

Érdemes mindig gyanakodva hallgatni, amit Orbán az Európai Unióról mond, mert általában hazudik

– ezt arra reagálta, hogy igaz lehet-e a magyar miniszterelnök azon felvetése, hogy az északi, „fukar országok” csak a gazdasági mentőcsomagot akarják akadályozni a jogállamisági feltételek erőltetésével.

És mondott még erősebbet is:

A fideszesek esetében azt látjuk, hogy végső soron minden cselekedetüknek egyetlen végső célja van: a hatalmuk bebiztosítása. Ezért akarnak mindent az ellenőrzésük alatt tartani. Összekeverik a demokráciát a többség diktatúrájával. De a demokrácia nem ez

– fejtette ki az EP alelnöke arra válaszul, hogy Varga Judit szerint a jogállamiság nem egy objektív kritériumrendszer.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Hayoung Jeon

Ajánlott videó

Olvasói sztorik