Nagyvilág

Felgyújtott egy rendőrkapitányságot és egy templomot egy férfi Németországban

A Marbach am Neckar-i rendőrkapitányság tisztjei szombat hajnalban észlelték, hogy egy házi készítésű Molotov-koktélt dobtak munkahelyük bejárati ajtajához. Míg a rendőrök egy része igyekezett eloltani a csaknem két méterre felszökő lángokat, három társuk az elkövető nyomába eredt. A rendőrségi gyújtogatást követően szemtanúk jelentették, hogy a férfi egy evangélikus templomot és egy közeli lakóházat is felgyújtott – adta hírül a Stuttgarter Zeitung.

Az üldözés közben az elkövető egy meg nem gyújtott Molotov-koktélt dobott az egyik rendőrnőhöz, aki könnyebb sérüléseket szenvedett. Elfogásakor a negyvenkét éves férfi sértegette a rendőröket, valamint idegengyűlölő kijelentéseket hangoztatott. Ennek ellenére cselekedetét nem rasszista megnyilvánulásként kezelik.

A tűzoltók órákig küzdöttek a lakóházban, illetve a templomban eluralkodó lángokkal. Az első becslések szerint az okozott kár körülbelül félmillió euró. A lakóház omlásveszélyes, ezért lakhatatlanná vált, és a mellette álló épületeket is ki kellett üríteni szénmonoxid-szivárgás gyanúja miatt. A ház négy lakója, két elsősegélynyújtó, és még egy rendőr könnyebben megsérült.

Kép: AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik