Nagyvilág

Etiópia betiltotta a repüléseket a vitatott Nílus-gát felett

Etiópia betiltotta a repüléseket a vitatott Nílus-gát felett biztonsági okokra hivatkozva - közölte Veszenjeleh Hunegnav, az addisz-abebai polgári repülési hatóság vezetője hétfőn az MTi szerint.

Minden repülést megtiltottunk a gát biztonsága érdekében

– mondta Hunegnav a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva, de a lehetséges indokok tekintetében nem bocsátkozott részletekbe.

Zevde Szahle-Vork etióp elnök a nap folyamán parlamentben mondott beszédében bejelentette, hogy a Nagy Etióp Reneszánsz Duzzasztógát egy éven belül megkezdi az áramfejlesztést.

A múlt héten Jilma Merdasza vezérőrnagy, az etióp légierő főparancsnoka a helyi sajtónak nyilatkozva elmondta, hogy Etiópia kész megvédeni a létesítményt bármilyen támadással szemben.

Az intézkedés csak tovább ronthatja Etiópia vitáját Egyiptommal és Szudánnal, amely országokkal eddig még nem sikerült megállapodásra jutnia a gát üzemeléséről.

Etiópia 2010-ben kezdte el építeni a 4,6 milliárd dolláros költségvetésű gátat a Kék-Níluson. Etiópia a nílusi erőmű révén Afrika legjelentősebb energiaexportőrévé szeretne válni, míg Egyiptom számára a mezőgazdaságban, az iparban és a hazai édesvíz-szükséglet kielégítésében játszik nélkülözhetetlen szerepet a Nílus, amely a százmilliós ország ívóvízkészletének 90 százalékát biztosítja.

Egyiptom és Szudán 1959-ben – még az asszuáni gát megépítése előtt – megállapodott a vízforrások megosztásáról, Etiópia azonban nem részese annak a megállapodásnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik