Nagyvilág

Vegyifegyver-szakértők vizsgálhatják ki a Navalnij-ügyet

Kész szakértőket küldeni Oroszországba a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW), hogy segítsenek kivizsgálni Alekszej Navalnij ellenzéki vezető ügyét. Navalnijt Németország szerint egy betiltott idegméreggel mérgeztek meg, írja MTI.

Az OPCW közölte, hogy október 1-én kapta meg Moszkva kérését, és tisztázni szeretné, milyen jellegű segítséget vár Oroszország tőle.

Navalnij augusztus 20-án lett rosszul Szibériában. A vértesztek kimutatták, hogy a szovjet időkben gyártott Novicsok típusú idegméreggel mérgezték meg, a nyugati kormányok szankciókat követeltek Moszkva ellen az eset miatt.

Az OPCW hétfői közleménye szerint a szervezet műszaki titkársága kész elvégezni a kért szakértői vizsgálatot és kérésre szakembereket is felvonultat.

Az OPCW tagállamai keddi tanácskozásán várhatóan megvitatják a Navalnij-ügyet.

Korábban Oroszország azzal fenyegetőzött, hogy kilép az 1997-es vegyifegyver-tilalmi egyezmény betartatására létrehozott szervezetből. Moszkva azzal vádolta meg az OPCW-t, hogy elfogult a nyugati nagyhatalmak iránt Szíriában, ahol Oroszország katonai támogatást nyújt Basár el-Aszád kormányának.

Orosz kollégáikhoz hasonlóan a berlini Charité klinika orvosai sem találtak harci méreganyagot Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus mintáiban – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az oroszországi európai üzleti egyesület tagjaival hétfőn Moszkvában tartott tanácskozásán. Rámutatott, hogy a mérget a német hadsereg laboratóriumában mutatták ki.

Kiemelt kép: Sefa Karacan / Anadolu Agency / AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.