Miközben 210 millió forintért vásárolta meg az állam azt a kínai maszkgyártó gépet, amit Orbán Viktor kormányfő április elején megtekintett a sátoraljaújhelyi börtönben, az erről szóló szerződést kikérő Hadházy Ákos szerint mindössze 21 millióért is beszerezhető lett volna a berendezés.
A független országgyűlési képviselő közösségi oldalán osztotta meg a hírt, miszerint az egyik legnagyobb kínai online kereskedő oldalon csupán 5 perc kereséssel megtalálható, hogy tized áron – 21 millió forintért – is lehet venni hasonló maszkgyártó gépsort, mint amit az állam vásárolt. Az ellenzéki politikus hozzátette, hogy ráadásul a megvett berendezéssel jól át is verték a magyar államot a kínaiak, mert az ígért 2,8 millió maszk helyet legfeljebb 450 ezret lehet vele gyártani.
Hadházy egy levelet is közölt, amit egy olyan vállalkozótól kapott, aki a világjárvány felfutása idején kapott ajánlatot egy ilyen gépsor beszerzésére, és akkor sem volt drágább a mostani árnál.
Hadházy Ákos közölte, feljelentést fog tenni az ügyben.
Kiemelt kép: