Nagyvilág

Élő adásban gyújtotta fel exférje az egyik legnépszerűbb kínai vloggert

Meghalt egy népszerű kínai influenszer, miután a volt férje benzinnel locsolta le őt majd fel is gyújtotta, miközben élő adásban volt az egyik közösségi platformon, írja a BBC.

A Lamu névre hallgató vloggernek több százezer követője volt a Douyin nevű felületen, ami tulajdonképpen ugyanolyan, mint a TikTok.

A Beijing Youth Daily kínai állami lap szerint az ominózus szeptember 14-i élő adásban elfeketedett a képernyő, amikor az exférje megtámadta a nőt. A férfi korábban is rárontott már volt feleségére, akkor benzinnel és késsel felfegyverezve érkezett.

Lamu testének 90 százaléka megégett, és két héttel az incidenst követően belehalt a sérüléseibe.

A pár májusban vált el egymástól. Két közös gyermekük van, akkor a bíróság megosztotta a felügyeletet a szülők között.

Nem sokkal a válást követően a férfi megfenyegette a nőt, ha nem házasodnak össze újra, akkor megöli az egyik gyereket.

A fenyegetés hatására ismét megházasodtak, de Lamu elmenekült az agresszív férfitől. Mivel nem találta a feleségét, a hozzátartozóin keresztül próbált eljutni hozzá, és bántalmazta is a nő lánytestvérét.

Ezt követően megint elváltak, és ekkor már mindkét gyerek a férfihez került.

A 30 éves influenszert azért szerették, mert a vidéki életről posztolt rendszeresen vidám videókat, melyekre sokszor több millió lájkot is kapott.

Családja anyagi segítséget kért Lamu követőitől a tragédiát követően, és több mint egymillió jüan, átszámítva körülbelül 45 millió forint össze is gyűlt 24 óra alatt.

A Facebook kínai megfelelően mostanáig 70 milliószor használták a hashtaget, ami a gyilkosságra utal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik