Ismét kötelezővé tették a köztéri maszkviselést az olaszországi Campania tartományban, miközben országosan tovább emelkedett a koronavírus-járvány halálos áldozatainak napi száma a csütörtök esti adatok szerint. A járvány miatt vita robbant ki Róma és London között.
Az 5,8 milliós tartomány egész területén kötelezővé tették a szájmaszk használatát, s nem csak zárt térben, hanem a szabadban, így az utcákon is. A védőeszközt abban az esetben is viselni kell, ha két személy között biztosított a legalább egyméteres távolság. A kötelező szájmaszkhasználat eredetileg március 10. és június 22. között volt érvényben.
Ha el akarjuk kerülni az újbóli lezárásokat, muszáj ismét szigorítani az óvintézkedéseket
– hangoztatta Vincenzo De Luca tartományi elnök. Döntését azzal indokolta, hogy az iskolakezdés óta emelkedett a fertőzöttek száma.
Ismét kötelezővé tették a szájmaszk használatát az északkeleti Genova belvárosában is, miután a Liguria régióban szerdán kiszűrt 108 új betegből 63-at a sikátoros genovai centrumban diagnosztizáltak. Negyven esetben a fertőzés „véletlenszerűen” történt, a kontaktkeresés során nem sikerült családtagokkal, munkatársakkal, ismerősökkel való kapcsolatot kimutatni. A polgármester szerint a szigorítás az esetleges gócpont kiszélesedésének megfékezését célozza.
Meghosszabbították a kötelező szabadtéri szájmaszkviselést a szintén liguriai La Spezia városában is, ahol szeptember 11-én vezették be, miután egy hét alatt majdnem ezer új beteget szűrtek ki. Péntektől kötelező lesz a szájmaszk a pugliai Foggia városában is hatéves kortól mindenki számára és mindenhol. A hétvégére lezárják a kereskedelmi központokat is.
Országosan egy nap alatt több mint százháromezer vírustesztet végeztek el, és 1786 új beteget szűrtek ki az előző napi 1640-hez képest az egészségügyi tárca adatai szerint. Az aktív fertőzöttek száma megközelíti a 47 ezret, intenzív osztályon 246-an vannak, de számuk egy nap alatt csupán kettővel emelkedett. Huszonhárom beteg veszítette életét, így a halálos áldozatok száma 35 781-re emelkedett. Két hónappal ezelőtt, július 24-én öt beteg veszítette életét egy nap alatt.
A gyógyultakat és halottakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma elérte a 304 323-at. Az új betegek életkorának átlaga ötven év fölé emelkedett, a halottaké továbbra is nyolcvan évnél magasabb. A legtöbb új fertőzöttet, 248-at, Venetóban szűrték ki, 236-ot Lazióban, 229-et Lombardiában, ahol a legtöbben, tízen haltak meg egy nap alatt a betegek közül. Szakértők a SkyTg24 hírtelevízióban kijelentették, a következő tíz napban a járvány terjedésének erősödését várják Olaszországban is. Egyre több óvodai és iskolai osztályt helyeznek karanténba.
Az egészségügyi tárca a római olimpiai stadion megnyitását javasolta a férőhelyek egyharmadának kihasználásával, ami húszezer nézőt jelentene. Lazio tartomány ehelyett a hétvégi AS Roma-Juventus és Lazio-Internazionale találkozóra ezer-ezer nézőt enged be.
Eközben Sergio Mattarella államfő a brit miniszterelnök korábbi szavaira reagált, aki a londoni parlamentben kijelentette, országában azért van több fertőzött, mint például az olaszok között, mert a britek szeretik a szabadságot. Mattarella azt mondta, az olaszok is szabadságszeretők, de egyben komoly emberek is.