Nagyvilág

Megvonná a támogatást New Yorktól Trump kormánya

Az amerikai igazságügyi tárca mérlegeli a szövetségi támogatás megvonását egyes városoktól – derült ki abból a közleményből, amelyet William Barr igazságügyi miniszter hozott nyilvánosságra hétfőn.

A minisztérium előzőleg három nagyvárost – New Yorkot, a Washington államban lévő Seattle-t és az oregoni Portlandet – minősítette olyan várossá, ahol megítélése szerint a városvezetés „lehetővé teszi az anarchiát és a magántulajdon megsemmisítését, és elutasítja, hogy ésszerű intézkedéseket hozzon a bűncselekmények megakadályozására.” Barr e városok demokrata vezetőit okolta bizonyos bűncselekmények számának meredek emelkedéséért.

A minisztérium közlése szerint New Yorkban 177 százalékkal emelkedett júliusban a lőfegyverrel elkövetett bűncselekmények aránya a tavalyi hasonló időszakhoz képest. Portlandben több mint 140 százalékos volt az ilyen bűncselekmények számának növekedése.

Bill De Blasio, New York polgármestere fenyegetésként értékelte Barr bejelentését. „Ez tisztán politikai játék, Trump elnök kampánystratégiájának része” – mondta a polgármester, aki szerint a városok támogatásának megvonása alkotmányellenes lenne.

Az Egyesült Államok nagyvárosaiban a 46 éves afroamerikai George Floyd egy májusban, rendőri intézkedés közben bekövetkezett halála óta egymást érték a rendőri erőszak ellen szervezett tömegmegmozdulások. Ezek egy része fosztogatásokba és erőszakba torkollott, az elkövetőket azonban nem mindig vonják felelősségre. Az igazságügyi minisztérium a múlt héten arra sürgette a szövetségi ügyészeket, hogy fontolják meg a vádemelést az épületeket felgyújtó és erőszakot elkövető tüntetők ellen.

Kiemelt kép: Michael Nagle/Bloomberg via Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik