Nagyvilág koronavírus

Ukrajnában megugrott a családon belüli erőszak

Az immár a második számú problémává vált a koronavírus után.

A járvány idején a koronavírus után a második legtöbb probléma a családon belüli erőszak terjedése volt – írja a Karpatinfo.net az ukrán államfőre hivatkozva. Volodimir Zelenszkij szerint az első hat hónapban a rendőrségre csaknem kétszer annyi panasz futott be ilyen ügyekben, mint az előző fél évben.

A családon belüli erőszak ellen küzdő ukrán és nemzetközi szervezetek képviselőivel tárgyaló államfő közölte: Ukrajnában elkészült egy rendelet a sürgősségi intézkedésekről a családon belüli erőszak, a nemi erőszak megelőzése, valamint az áldozatok jogainak védelme érdekében.

Az ukrán elnök közölte, még ősszel áttekintik azt a tervezetet, amely pénzügyi alapot hoz létre az erőszakos bűncselekmények áldozatainak kárpótlására. Ennek célja annak az európai egyezménynek a végrehajtása, amelyet Ukrajna 15 éve aláírt, de még nem ratifikált.

Világszerte 30 százalékkal emelkedhetett a nők elleni családon belüli erőszak száma
Miközben sok nő nem is tudja felhívni a segélyvonalakat, mert folyton otthon van a párja.

Kiemelt kép: Volodimir Zelenszkij a Hofburg-palotában szeptember 15-én. MTI/EPA/Christian Bruna

Ajánlott videó

Olvasói sztorik