Nagyvilág koronavírus

Iskolakezdés Romániában: matekóra halottas házban és esküvői díszteremben

Nyáron hetekig vitatkoztak politikusok, szakemberek arról, elkezdődjék-e hagyományos feltételekkel a romániai tanév, vagy minden diák maradjon otthon. Az utolsó pillanatban kiadott minisztériumi útmutatás garantálta a káoszt.

Ez nem iskola, ez fegyenctelep diáknak, pedagógusnak

– kesergett a 24.hu-nak egy romániai magyar iskolaigazgató. Tény, hogy szeptember 14. előtt politikusok, járványügyi szakemberek, hatóságok és nem utolsó sorban az oktatási tárca egymásra licitálva dobtak be a köztudatba újabb és újabb rémisztő szigorításokat, kiizzadva egy zöld, egy sárga és egy piros forgatókönyvet. Amelyeknek, mint utóbb kiderült, semmi közük a valósághoz, a diákok és pedagógusok egészségéért aggódok ugyanis rég elfelejtették, milyen egy iskola belülről. Nem véletlen, hogy Alexandru Rafila epidemiológus, Románia képviselője az Egészségügyi Világszervezet vezetőségében már az iskolakezdés utáni napon azt javasolta az oktatási intézmények igazgatóinak, hogy ne szó szerint alkalmazzák a szabályokat, hanem igazítsák, értelmezzék azokat a helyi viszonyokhoz.

Közel hárommillió óvodásnak, iskolásnak kezdődött el (12 423 oktatási intézményben) hétfőn gond nélkül, az úgynevezett zöld forgatókönyv szerint a tanítás. További 4915 oktatási intézményben a sárga forgatókönyv szerint tanítanak: az óvodások, az alsósok és a nyolcadikosok, végzősök naponta bejárhatnak, a többieket 1-2 hetes ütemben rotálják, mert egy osztályteremben csak 15 diák ülhet. Országos szinten 262 iskola ki sem nyitott szeptember 14-én (ez a vörös forgatókönyv) – a számuk azóta naponta tucatjával emelkedik – , ezeknek a diákjai otthonról tanulnak. A színbesorolás a település járványügyi helyzetétől függ, akkor „zöld” egy falu, város, ha a napi megbetegedések száma nem éri el az 1,5/1000 lakos arányt. Hetente vizsgálják felül a helyzetet, és hozzák nyilvánosságra a megbetegedések számát településenként.

Ha egy oktatási intézményre a vörös forgatókönyv alapján időszakosan lakat kerül, akkor az egyik szülő kérhet szabadnapokat, s erre az időre megkapja az államtól a fizetése 75 százalékát.

A szabályok zömét első nap felrúgták, mert betarthatatlanok

Az iskolákban a legnagyobb felzúdulást az váltotta ki, hogy a tanár és diák is köteles maszkban ülni az órákon. A pedagógusok joggal panaszkodtak, hogy a második órán már száraz a torkuk, izzadnak a maszkban, a szemüvegük bepárásodik, ráadásul sokkal hangosabban kénytelenek beszélni, és így sem biztos, hogy minden szó eljut a gyerekek füléig.

Fotó: Robert Ghement /MTI/EPA

A hivatalos előírás szerint szülő nem léphet be az iskolába, a legkisebbeket a tanítók gyűjtik össze a bejáratnál. A folyosókon a padlóra ragasztott nyilakkal megjelölt irányba szabad haladni, szünetekben a gyerekek levehetik a maszkot, amennyiben az udvaron tartják az egy méteres távolságot egymás között – vagyis a szabály éppen a fordítottja a magyarországinak. Tornaórákon pedig tilosak a labdajátékok. Az előírásokat képtelenség betartani, és már az első tanítási napon fotók ezrei kerültek fel a közösségi oldalakra, amelyeken a diákok, akik fél éve nem találkoztak, boldogan játszanak, csoportokba verődve beszélgetnek maszk nélkül.

A szabályok betartása, esetleg túltolása minden iskola anyagi helyzetének függvénye. Van, ahol az osztálytermekben elhelyezett infrakamera figyeli a gyerekek mozgását, és videón közvetítik az órákat az otthon maradottaknak. További probléma az úgynevezett izolációs terem kialakítása, ami az iskolák zömében lehetetlen: ha napközben kiderül valakiről, hogy pozitív, az elszállításáig oda kell bezárni. Sok iskolában a fizika vagy kémia labort áldozták fel, ami az oktatás rovására megy.

Nem véletlen, hogy az utolsó pillanatban hozott drákói szabályok kiverték a biztosítékot a szülők, tanárok, diákszervezetek körében. A pedagógusok szakszervezetei, az országos diákszövetség tiltakozó levélben követelték a minisztériumtól az iskolai autonómiát, azt, hogy minden intézmény maga döntsön a szabályokról. Sőt, több nagyvárosban tüntettek is a szülők és a diákok az órákon való maszkviselés ellen. A szülőnek jogában áll ugyanakkor kérvényezni, hogy gyermeke kizárólag online tanuljon, és így otthon maradhasson..

Egyébként szeptember 16-án – az addigi napi átlag 1000-1200-as esetszám – csúcsra, 1700 fölé ugrott, mire Nelu Tătaru egészségügyi miniszter, aki bármikor hajlandó egyenes adásban nyilatkozni a tévéknek, azzal „nyugtatta” a népet:

nem kell izgulni, még a járvány első hullámán sem vagyunk túl.

Szájmaszkos tanárnő és tanuló a bukaresti George Enescu zeneiskolában az első tanítási napon. Fotó: Robert Ghement /MTI /EPA

Szombaton 1333, vasárnap 1231 embernél mutatták ki a koronavírust, ami nagyjából megfelel az utóbbi két hét átlagának, és csaknem négyszázzal elmarad a rekordtól. Ugyanakkor az adatsorban pénteken (néhány napos szünet után) a korábbinál 45 ezerrel több gyógyult jelent meg, miután egy miniszteri rendelet előírta, hogy nemcsak azokat a fertőzötteket minősítik gyógyultaknak, akiknek két koronavírustesztje negatív lett, hanem a házorvos is – telefonos konzultáció alapján – gyógyultnak nyilváníthatja az otthoni elszigetelésben lévő fertőzötteket, továbbá azokat a tünetmentes fertőzötteket is kivezetik a statisztikából, akiket tíz nap után egy negatív teszt után kiengednek a kórházból.

Meghekkelt zeneóra

Elsőre mókás csínynek tűnt, de aztán országossá dagadt a botrány, miután ismeretlenek meghekkeltek egy online zeneórát a bukaresti I.G. Duca Általános Iskolában. Egyik pillanatról a másikra egy maszkos, kapucnis fiatalember jelent meg a képernyőn, és beszállt a beszélgetésbe. A tanárnő lecsapta a laptopja fedelét és kiviharzott, majd azt üzente a diákjainak, hogy többé nem tart nekik online zeneórát, más módon juttatja el a tananyagot. Az ügyből rendőrségi feljelentés lett, a szülők pedig felháborodtak, hogy ezek szerint nem biztonságosak az iskolák online platformja, meghekkelhetők az órák, ismeretlenek bármilyen tartalomra kicserélhetik a tananyagot.

A bukaresti tanfelügyelőség mosta kezeit: minden iskola maga választ platformot. Jogos viszont a felvetés, ha ez megtörténhet egy fővárosi iskolában, mekkora veszélynek van kitéve egy falusi oktatási intézmény. Szakemberek szerint egy országos, biztonságos platform kellene, ám ennek megvalósítása még az ígéret szintjét sem érte el a minisztériumban.

Az oktatási tárca a nyár folyamán 250 ezer ingyenes táblagép szétosztásával kecsegtetett – annál is inkább, mert szeptember 27-én helyhatósági választások lesznek Romániában –, de ez is megfeneklett, ráadásul a felmérések alapján az országban körülbelül 900 ezer diáknak csak álom az internet-hozzáférés.

Az online oktatás elutasítása miatt a kormányfőnek is meg kellett szólalnia. Ludovic Orban tudatta, ha kell, jogi lépéseket tesznek azok ellen a tanárok ellen, akik nem hajlandóak online tanítani, az oktatási törvény módosítását sem tartja kizártnak. A miniszterelnök ezzel együtt hangsúlyozta, hogy a többség teljesíti kötelességét.

Még a nyár elején eltűnt a kivitelező

A Tulcea megyei Isaccea városában a C. Brătescu Általános Iskola tatarozását hat hónap alatt sem fejezte be a kivitelező, ezért a tantestület és a szülői bizottság döntése értelmében a gyerekek pár hétig a halottas házban tanulnak. A padokat, táblákat időben felállították, és Anastase Moraru polgármester szerint a helyi ortodox parókia is támogatta a kezdeményezést, mert így a diákok legalább megkezdhették a tanévet.

A Iaşi megyei Humosu községben sem készült el tanévkezdésre az iskola felújítása, ezért a tanulók kénytelenek a település esküvői dísztermében elmerülni a matematika és a többi tantárgy rejtelmeiben. A 165 gyerek három turnusban érkezik reggel 7-től este 7-ig. Elképzelhető, hogy a tanévet is itt zárják, mert a kivitelező még a nyár elején eltűnt. A polgármesteri hivatal havi 6500 lejt (mintegy 455 ezer forintot) fizet a tulajdonosnak a terembérlésért, és azért választották ezt a kényszermegoldást, mert ha a szomszédos község iskolája mellett döntenek, sok szülő inkább otthon tartja gyermekét.

A szülők hagyományos iskolát akarnak, de rettegnek a fertőzéstől

Az iSense Solutions által szeptember 7-11. között végzett reprezentatív közvélemény-kutatás szerint Romániában a városi szülők 55 százaléka a hagyományos iskolába járást támogatja, viszont 61 százalékuk fél attól, hogy egészségügyi szempontból az iskolák nem biztonságosak, a gyermekeik megfertőződhetnek a koronavírussal. A fertőzés fő forrását 71 százalékuk a gyerekek közötti távolságtartás hiányában látják.

Kiemelt kép: Szájmaszkos és arcvédő maszkos tanuló érkezik a bukaresti George Enescu zeneiskolában az első tanítási napon, 2020. szeptember 14-én. A koronavírus-járvány miatt különleges egészségügyi védőintézkedések mellett kezdődik meg a tanítás Romániában. Fotó: Robert Ghement /MTI /EPA

Ajánlott videó

Olvasói sztorik