Nagyvilág

Annyira összekaptak a szőrmeállatok kérdésén Lengyelországban, hogy kormányszakadás is jöhet

Kisebbségi kabinetet alakíthat a lengyel kormánykoalíció vezető pártja, a Jog és Igazságosság (PiS) – jelentette ki Piotr Müller lengyel kormányszóvivő pénteken a tervezett kormányátalakításról folytatott egyeztetések kapcsán.

A MTI szerint Müller azt követően nyilatkozott a Polsat News lengyel kereskedelmi hírtelevíziónak, hogy a parlamenti alsóházban, a szejmben péntekre virradóra több kormánykoalíciós képviselő nem támogatta a kormánypárti tervezetet az állatvédelmi törvény módosításáról. A többi között a fő ellenzéki párt, a Polgári Platform támogatásával mégis megszavazott, a szenátus elé kerülő jogszabály tiltja a szőrmeállatok tenyésztését, és csupán a hazai szükségletek kielégítésére korlátozza a rituális (kóser, halal) vágást. A törvény a kisebb kormánykoalíciós pártok, a Szolidáris Lengyelország és az Egyetértés szerint hátrányos helyzetbe hozza a lengyel állattenyésztők egy részét.

A törvény ellen a fő kormánypárt, a PiS egyes tagjai is szavaztak, köztük Jan Krzysztof Ardanowski mezőgazdasági miniszter.

Müller szerint a szavazás “olyan mozzanat volt, amelyben tükröződtek az utóbbi hetek, hónapok kormánytáboron belüli vitái”. A szóvivő egyrészt az október elejére bejelentett kormányátalakítás körüli feszültségekre utalhatott, de kijelentése vonatkozhatott a nyár eleji kormánykoalíciós válságra is. Az akkor lemondott kormányfőhelyettes, Jaroslaw Gowin (az Egyetértés elnöke) a parlamentben hozzájárult az eredetileg május elejére kiírt, végül júliusban megtartott elnökválasztás elhalasztásához.

A kormányszóvivő szerint a fennálló helyzet többféleképpen megoldható, a PiS kisebbségi kabinetjének összeállítása mellett lehetséges az előrehozott parlamenti választás is. A PiS-frakció elnöke, a szejm alelnöke, Ryszard Terlecki péntek délelőtti sajtóértekezletén kijelentette: a kormánykoalíció “gyakorlatilag nem létezik”. Közölte: a párt vezetése hétfőn dönt további lépésekről, pénteken pedig felfüggesztik az állatvédelmi törvénymódosítás ellen szavazó PiS-képviselők párttagsági jogait.

A Szolidáris Lengyelországot jelenleg Zbigniew Ziobro igazságügyi, valamint Michal Wos környezetvédelmi miniszter képviseli a kormányban. Az Egyetértés soraiból Jadwiga Emilewicz tölti be a kormányfőhelyettesi és fejlesztési miniszteri, Wojciech Murdzek pedig a felsőoktatási és tudományi miniszteri posztot. Az eddig ismertetett tervek szerint a tárcák számának csökkentésével is járó kormányátalakítás után mindkét kispártnak csak egy-egy tárca jutna.

Kiemelt kép: Andrzej Duda lengyel államfő, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) jelöltje Skoczowban kampányol 2020. június 26-án, két nappal a lengyel elnökválasztás első fordulója előtt. MTI/PAP/Lukasz Gagulski

Ajánlott videó mutasd mind

Kénytelen NER-céggel felújíttatni a Lánchidat Karácsony?

Négyből három jelentkező a kormányoldalhoz köthető. Az esetleg túlárazás ismét tendervisszavonáshoz és a politikai harc folytatásához vezethet, miközben meglehet, a kormányközeli cégek megbízása miatt is magyarázkodnia kell a fővárosi vezetésnek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.