Nagyvilág

Dull Szabolcs a távozó indexeseknek ajánlotta német sajtódíját

A kirúgott főszerkesztő szerint a távozó indexeseket illeti az elismerés.

Idén az Index júliusban elbocsátott főszerkesztője vehette át az M100 médiadíjat. Az elismerést a sajtószabadság és a független újságírás támogatásáért kapta Dull Szabolcs, aki azonban a távozó indexeseknek ajánlotta azt.

A potsdami díjátadón mondott beszédében a volt főszerkesztő a nevükben is köszönetet mondott azért, hogy Európa is felfigyelt a nem mindennapi közös kiállásra a sajtószabadság és a szabad nyilvánosság érdekében.

Közösségi oldalán megosztott beszédében felidézte, két hónapja a leginkább összetartó magyar szerkesztőség éléről bocsátották el, hiszen utána

az összes újságíró felmondott, és szó nélkül otthagyta az újságot, amely nemcsak a munkahelyét, hanem az életének egy fontos részét is jelentette.

Mint írta, nem akartak túl sokat, csak tartalmi függetlenséget és  szerkesztőségi integritást, a végsőkig ragaszkodtak ahhoz, hogy senki ne szóljon bele kívülről, miről írnak és kivel dolgoznak. A volt főszerkesztő jelezte, büszke kollégáira, akik bebizonyították, ezek valódi értékeket jelentettek számukra.

Felidézte, hogy ezt követően a magyar kormány sajtója bűnösnek akarta beállítani őt és kollégáit, azt kirúgó főnöke kijelentette,

hogy Németországban engem szíjon vezettek volna el a rendőrök. Úgy látom, itt, Németországban önök erről mást gondolnak: Potsdamban nem szíjjal, hanem díjjal fogadtak. Köszönöm!

Bodolai elnézést kért Dull Szabolcstól, de nem a kirúgása miatt
Azt okos döntésnek tartja, de azt nem gondolta komolyan, hogy rendőröknek kellene elvezetniük a volt főszerkesztőt. 

 

Dull Szabolcs szerint a díj nem csupán őt, hanem az egész távozó szerkesztőséget ileti, amiért végig kiállt a szabad és független sajtóért, amiért megmutatta,

nem hajlandó rossz alkukat kötni és külső nyomás alatt dolgozni. Mindannyiuknak itt lenne a helyük mellettem. Mindannyiuk nevében mondok köszönetet.

Dull Szabolcs jelezte: volt kollégái most is küzdenek a csend ellen: megpróbálnak létrehozni egy új újságot, a Telexet.

 

Kiemelt kép: Dull Szabocs / Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik