Belföld

Bodolai elnézést kért Dull Szabolcstól, de nem a kirúgása miatt

Azt okos döntésnek tartja, de azt nem gondolta komolyan, hogy rendőröknek kellene elvezetniük a volt főszerkesztőt.

Bodolai László a Klubrádióban az elmúlt hét eseményeiről azt mondta, tudja, milyen célpontnak lenni, ugyanezt kapta három éve a jobboldali médiától, „sőt, szinte kisebb dózisban, mint most a másik oldaltól”. Tevan Imre visszatéréséről azt mondta, fel kell tölteni a szerkesztőséget, amely – hozzá hasonlóan – sebeket kapott. Ezeknek be kell gyógyulniuk. A kérdésre, hogy hányan maradtak az Indexnél önszántukból, azt mondta, pontosan nem tudja, de nem sokan.

Egy nappal bejelentése után visszamondta az állást az Index kiszemelt főszerkesztő-helyettese
Rosszul mérte fel a helyzetet korábban. Utalt arra, hogy Szombathy vagy Sztankóczy lehet az új főszerkesztő.

Bodolai László nem bánta meg, hogy kirúgta Dull Szabolcsot, akivel komoly munkajogi, cégvezetési vitájuk volt, amit nem sikerült optimálisan rendezni, mert folyamatosan ultimátumokat kapott, nem látott törekvést a kompromisszumra.

A főszerkesztő felmentését okos döntésnek nevezte, azt viszont bánja, hogy nem hagyott időt az indexeseknek arra, hogy új embert jelöljenek a helyére.

Ha erre adott volna két órát, talán le lehetett volna csillapítani a kedélyeket, de a szerkesztőségi ülésen méltatlan támadásokat kapott olyanoktól, akikért sokat tett. Úgy vélte, sokan nem akarták, hogy így alakuljon, de volt egy „nagyon kemény mag”, amelynek az volt az érdeke, hogy „erre sodródjon az Index”.

Ez az ügy nem a tartalomról szólt, ha tiltotta volna, hogy miről írhatnak, akkor megértené az újságírók reakcióját. Bolgár György felvetette, hogy az elmúlt napokban mintha tompult volna a kritika, mert a szalmonellás tojás visszahívásánál nem jelezték, hogy Mészáros Lőrinc cége érintett, az Orbán Viktor balatoni fotójáról szóló cikkből pedig kihagyták Tiborcz István nevét. Bodolai László jelezte, erre nincs ráhatása, nem is tudott róla, nem volt ilyen utasítás.

Szerinte itt a pénzügyi függés elleni szabadságharcról volt szó. Ő  megörökölte az Indamediához (a korábbi CEMP-hez) fűződő viszonyt, és őrlődött a kettő között. Azt mondta, Jenei Miklós, a gazdasági rovat vezetője a Klubrádióban korrektül vázolta ezt. Mint mondta: nem volt operatív vezető, amíg a vezérigazgató nem távozott, nem látott rá a pénzügyekre, nem szembesült vele, hogy nagyon rosszul állnak. Úgy vélte, jól teljesített az Indamedia, de nem lehetett tudni, mi lesz két hónap múlva, ha jön a koronavírus második hulláma.

A felvetésre, hogy Vaszily Miklós felbukkanásakor az Index mögötti cégben, tudnia kellett volna, hogy pakolni kell,  Bodolai azt mondta, nagyon korrekt volt a viszony három évig az az Indamediával. Indokolt kéréseik voltak, Vaszilyval nagyon régi a munkakapcsolata, személyesen is sokat segített neki, amikor bekerült az Indamediába, elmondta neki, hogy nagyon óvatosnak kell lenni, még csak közvetve sem sugározhatnak olyan üzenetet az Index felé, amely nyomásnak érzékelhető.

Szerinte egyébként a szerkesztőség kiszervezésének ötletével előálló Azonnali-társtulajdonos, a volt indexes Gerényi Gábor sem politikai nyomásra írta meg a tervét, hanem próbálta eladni üzletemberként, amiben nem lát kivetnivalót, ahogy abban sem, ha egy ilyen előkészítő anyagot nem fogad el az igazgatóság.

Úgy vélte, még nem ment el a hajó, bár nagyon sok „méltatlan támadást” kap Tevan Imre, illetve a másik két igazgatósági tag (Szombathy Pál, Sztankóczy András) és ő is. Neki úgy tűnik, mintha „nagyon csúnyán beleköptek volna valakinek a levesébe”, de hisz abban, hogy ellenszélben is fel tudják építeni az Indexet.

Lehet, hogy pontosan nem lesz olyan, mint ezelőtt, mert

ezt a szellemiséget nem lehet száz százalékban követni.

Mint mondta, már volt egy megszüntetési kísérlet, „az őt egyik legjobban támadó 444-főszerkesztő” (Uj Péter – a szerk.) próbálta meg, akkor nem sikerült elvinni az egész szerkesztőséget elvinni, de most sikerült mindenkit felhergelni.

Jelezte, soha nem mondta, hogy nála van Dull Szabolcs híváslistája, neki se jó, hogy az Origón ez megjelent. Nagyon sajnálja, hogy ebbe belefolyik a kormánypárti sajtó és ők próbálják az ő narratíváját erősíteni.

Mint mondta, szerencsétlenül sült el blogbejegyzése is, amelyben nagyon kemény állításokat fogalmazott meg Dull Szabolcsról. Nem gondolta komolyan, hogy „rendőröknek szíjon kellene elvezetniük”, ezért elnézést kér, de nagyon feszült állapotban volt, „két napos sortűzben” – tette hozzá Bodolai László.

 

Kiemelt kép: 24.hu / Mohos Márton 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik