Nagyvilág

WHO: 2022 előtt nem áll vissza a járvány előtti élet

Korábban a témában:

2022-ben kezdhet el abban reménykedni a világ, hogy hamarosan visszatérhet a koronavírus-járvány előtti élet, mondta Dr. Soumya Swaminathan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezető kutatója kedden Genfben.

Mint fogalmazott, 2022-ben juthatunk el odáig, hogy elegendő embert beoltsanak a vakcinával, és ezzel tömegek váljanak immunissá a betegséggel szemben.

Tehát még jó hosszú ideig fent kell tartani a most alkalmazott óvintézkedéseket, beleértve a távolságtartást, a higiéniás előírásokat és a maszkviselést

– fogalmazott egy online konferencián.

Közölte, hiába lesz oltóanyag, azzal legalább a népesség 60-70 százalékát be kell oltani, csak ezt követően jelentkezik jelentős visszaesés a fertőzés terjedésében.

Most még azt sem tudjuk, hogy ezek a vakcinák mennyi ideig adnak majd védelmet. Ez az egyik legfontosabb kérdés: meddig tart az immunitás?

– tette fel a kérdést, hozzátéve, nem kizárt, hogy időközönként újra és újra be kell majd oltani az embereket.

Swaminathan arról is beszélt, jelenleg próbálják kontroll alá helyezni a koronavírust, nem kiirtani szeretnék azt a világból.

Ugyan nehéz becslésekbe bocsátkozni, de biztonsággal kijelenthetem, leghamarabb 2022-ben kezdhetünk el azon gondolkozni, hogy hamarosan visszatérhet a koronavírus-járvány előtti élet

– szögezte le.

Kiemelt kép: Fabrice COFFRINI / POOL / AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.