Nagyvilág

Emléket állítottak Melania Trump felgyújtott szobrának

Kedden felállították Melania Trump életnagyságú bronzszobrát szlovéniai szülővárosa, Sevnica közelében, ugyanazon a helyen, ahol az amerikai first lady korábbi, fából készült szobra állt. A stilizált faszobrot ismeretlenek felgyújtották július 4-én, az amerikai függetlenség ünnepén – emlékeztet az MTI.

A csaknem háromméteres faoszlopon álló bronzszobron ugyanolyan kevéssé ismerhetők fel az amerikai elnök feleségének arcvonásai, mint a leégett faszobron. A közelben egy táblán az olvasható, hogy a szobrot annak a Melania-emlékműnek „az örök emlékére” emelték, amely hajdan ezen a helyen állott.

Az új szobor (balra) és a régi. Fotó: Jure Makovec/AFP

Az eredeti faszobrot, amely Brad Downey Berlinben élő amerikai művész megrendelésére készült, egy helyi népművész, Ales Zupevc faragta ki láncfűrésszel. A leégett szobor maradványát nemrég egy koperi galériában állították ki. A leégett faszobron halványkék festék emlékeztetett arra a felöltőre, amelyet férje, Donald Trump beiktatásakor viselt a szlovén származású first lady. A bronzszobron nincsenek színek.

Januárban felgyújtották azt a faszobrot is, egy helyi művész alkotását, amelyet tavaly emeltek Donald Trumpnak a szlovén fővárostól, Ljubljanától keletre fekvő Moravce város mellett.

Kiemelt kép: ALES BENO/ANADOLU AGENCY/ANADOLU AGENCY VIA AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik