A felvidéki magyarság lapja, az Új Szó írja, hogy:
úgy tűnik, Szlovákia lett Európa adócsalója.
Az Európai Csalás Elleni Hivatal, az OLAF éves jelentését idézi a lap, konkrétan azt, hogy a szervezet szerint az EU közös költségvetésébe befolyó, a tagállami hatóságok által beszedett vám- és áfabevételek terén a hibák és csalások aránya toronymagasan Szlovákiában a legnagyobb.
Mindezért az OLAF az EU-s felzárkóztatási és agrártámogatások 0,53 százalékának megfelelő büntetést javasol kiszabni Szlovákiára.
Az Új Szó megkérdezte Tóth István Jánost, a Korrupciókutató Központ Budapest igazgatóját, aki elmondta: az OLAF 2019-ben az egész unióban összesen 485 millió eurónyi büntetésre tett javaslatot, melyről eztán a bizottság tárgyalt az adott tagállamokkal.
Kiemelt képünkön Igor Matovic szlovák miniszterelnök; fotó: AFP