Nagyvilág

Újra tüntettek a sárga mellényesek Párizsban, de kevesebben, mint várták

Több hónap szünet után a francia kormányellenes sárgamellényes tiltakozók szombaton több nagyvárosban is felvonultak, de a vártnál kevesebben voltak. Párizsban mintegy ezer ember tiltakozott, többen összecsaptak a rendőrökkel.

A vártnál kevesebben vettek részt a francia utcákon a csaknem két évvel ezelőtt kezdődött, vezető nélküli elitellenes mozgalom újabb tiltakozónapján.

A rendőrség 4-5 ezer sárgamellényesre számított Párizsban, de alig ezer, elsősorban a radikálisabb maghoz tartozó tiltakozó jelent meg két külön csoportban.

Délelőtt a XVII. kerületi Wagram térről indult egy menet, amelynek mentén többen összecsaptak a rendőrökkel. Többen kukákat borítottak, buszmegálló-tartozékokat, valamint gépkocsikat borogattak és gyújtottak fel. A rendfenntartók könnygázzal oszlatták szét azokat, akik nem az engedélyezett útvonalon haladtak a békésen tiltakozókkal.

A közrend megzavarásának kockázatára hivatkozva Didier Lallement párizsi prefektus már előzetesen minden sárgamellényes gyülekezést betiltott a kormányzati hivatalok és a nemzetgyűlés közelében, valamint a Champs-Elysées sugárúton, ahol már számos alkalommal rendbontásba torkollott a tüntetők felvonulása. Ez utóbbi helyekre nagy számban vonultak ki a rendőrök, a kirakatokat pedig elbarikádozták a bolttulajdonosok.

A mozgalom halott, kimondom egyértelműen, azért vagyunk itt, mert nincs vesztenivalónk

– mondta egy 43 éves tiltakozó a francia hírügynökségnek.

A rendőrök folyamatosan igazoltatták az embereket már a menet elindulása előtt. A rendőrség tájékoztatása szerint délután 4 óráig 222 embert állítottak elő, 35-en helyszíni bírságot kaptak, 84-et pedig őrizetbe is vettek azért, mert szúróeszközt, kést, csavarhúzót, nyilat, ollót, vágóeszközöket vagy a teljes arcot eltakaró maszkot találtak náluk.

Egy második, a belvárosi Tőzsde térről induló pár száz fős menet „a hűtőszekrény méltányos megtöltéséért” és “az ég holnap sárga lesz” feliratú táblák alatt tüntetett.

A mai megmozdulás egyben teszt is a folytatáshoz, de a mozgalom nem fulladt ki

– vélték a magukat antikapitalistának, rendszerellenesnek és volt hippinek mondó nyugdíjas sárgamellényesek, akik az ország keleti részéből érkeztek a tüntetésre.

A fővároson kívül Marseille-ben, Toulouse-ban, Lyonban, Lille-ben, Nantes-ban, Nizzában, Bordeaux-ban, Strasbourgban és több kisebb városban is szerveződtek megmozdulások, de a déli nagyvárosokban a rendőrség a koronavírus-járvány erősödése miatt betiltotta a felvonulásokat.

Az elitellenes állampolgári tiltakozássorozat 2018 novemberben kezdődött a résztvevők által igazságtalannak tartott szociális és adópolitika ellen. A sárgamellényesek szombatonként tüntettek rendszeresen Emmanuel Macron elnök és centrista kormányának reformintézkedései ellen a nagyvárosokban és a közutak körforgalmaiban.

A mozgalom szociális és intézményi követeléseiről rendezett nemzeti vitasorozat, majd a 2019. május végi európai parlamenti választások után a kormány módszerváltást, nagyobb szociális érzékenységet, az energetikai átállás felgyorsítását és adócsökkentést is hirdetett. A tüntetések 2018 végi csúcspontjához képest, amikor mintegy 300 ezren vonultak az utcákra, jelentően leapadt a nemritkán erőszakba forduló megmozdulásokon a résztvevők száma.

Kiemelt kép: Gabrielle Cezard / Hans Lucas.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik