Nagyvilág koronavírus

Kočner exállamtitkár „majmocskája” a börtönben is trükközött

A hűvösön csücsülő Monika Jankovská fia megváltoztatta nevét.

A volt államtitkárt korábban Marian Kočner egyszerűen a majmocskájának nevezte. Monika Jankovskát korrupciós bűncselekménnyel, vesztegetéssel és vesztegetés elfogadásával gyanúsítják. Márciusban vették őrizetbe, utána 13 bíró ellen indult büntetőeljárás, közülük négyen vannak előzetesben – írja a Paraméter.

A portál a Denník N alapján azt írja, a vizsgálati fogságban lévő nő fia most megváltoztatta a nevét. Az ügy előzménye, hogy tavasszal a koronavírus-járvány miatt a szlovák börtönökben betiltották a látogatásokat, csak ügyvéd mehetett be védencéhez. Jankovskáék ezt használták ki.

Az exállamtitkár fia, Jakub ugyanis ügyvédbojtár az anyja jogi képviseletét ellátó Lenka Charvátovánál, aki mindig őt küldte maga helyett. Tavasz óta a fiú legalább húsz alkalommal látogatta meg anyját, akit az ügyvédnő fel sem hívott, egyetlen kihallgatásán sem vett részt.

A szabályok megkerülése miatt Mária Kolíková igazságügyi miniszter panasszal élt Charvátovával szemben, és mivel panasza megalapozottnak bizonyult, az ügyvédkamara fegyelmi eljárást indított. Ügyvédbojtárját nem vonják felelősségre, érte főnöke felel, ő pedig azt mondta, mindig Charvátová utasításait követte, amikor anyjához/ügyfeléhez bement a börtönbe.

A családi kapcsolat a jelek szerint mostanra kezdett kellemetlenné válni Jakub számára, aki a közelmúltban megnősült, saját vezetékneve helyett feleségéét vette fel. Új neve már Jakub Vasko. Házastársa annak a Peter Vaskónak a lánya, aki a 2004-ben meggyilkolt maffiavezér, Peter Čongrády legközelebbi emberének számított.

Kiemelt kép: A Kuciak-gyilkosság megrendelésével vádolt Marián Kocner, miután szeptember 3-án felmentette a bíróság.
MTI/AP/Petr David Josek

Ajánlott videó

Olvasói sztorik