HIRDETÉS
Nagyvilág koronavírus

Horvátországban megugrott a fertőzöttek száma

Horvátországban megugrott kedden az újonnan azonosított koronavírus-fertőzöttek száma: ismét meghaladta a háromszázat – derült ki a válságstábok szerdai jelentéséből.

Krunoslav Capak, a horvát közegészségügyi intézet igazgatója a sajtónak úgy nyilatkozott: nincsenek új járványgócok, a vírus továbbadásáról van szó, sok az olyan aktív fertőzött, aki többekkel is érintkezett még mielőtt hatósági karanténba került volna. Mindazonáltal hozzátette: az intézet által használt reprodukciós ráta szerint jelentősen csökkenni fog a fertőzöttek száma, várhatóan már szeptember végén, október elején.

Horvátországban a válságstáb jelentése szerint az elmúlt 24 órában 311-el nőtt az azonosított koronavírusos fertőzöttek száma, és elérte a 10 725-öt. Kedden még 145 új esetről számoltak be, ugyanakkor az elmúlt héten az új fertőzöttek napi száma többször is meghaladta a háromszázat.

Kedden négy új haláleset történt, így a járvány horvátországi halálos áldozatainak száma 191-re nőtt. A betegek közül 258-an vannak kórházban, közülük tizenöten lélegeztetőgépre kapcsolva. Az aktív betegek száma 2566 fő, és 8881-en vannak hatósági karanténban.

Szerdán szigorítások mellett megkezdte őszi ülésszakát a horvát parlament. Gordan Jandrokovic házelnök elmondta: a parlamenti elnökség egyhangú döntése értelmében, járványügyi óvintézkedésként mindössze 41 képviselő lehet majd  jelen a 151 fős parlamentben.

A kormányzó jobboldali Horvát Demokratikus Közösségnek (HDZ) 19, a legnagyobb ellenzéki pártnak, a Szociáldemokrata Pártnak (SDP) 9, a Híd Függetlenek Listájának (Most) és Mozemo! (Képesek Vagyunk Rá!) nevű újbalos-zöld szövetségnek kettő-kettő, míg az összes többi parlamenti pártnak egy-egy képviselője vehet majd részt az üléseken. Kötelező a szájmaszk viselése, ellenkező esetben azt a képviselőt, aki nem hajlandó maszkot hordani, eltávolítják az ülésteremből.

Bevezették ugyanakkor az elektronikus szavazást, így azok a képviselők is szavazhatnak, akik távol vannak vagy karanténba kényszerültek. Eddig egy honatyáról derült ki, hogy koronavírussal fertőzött.

Koronavírus - Még több hír a témában

Kiemelt kép: Denis Lovrovic / AFP

Ajánlott videó

Ki jött ki jobban a Sziget-ügyből, és szintet léptek-e az MI-videók?
Bánszegi Rebeka, Nagy Gergely Miklós és Pető Péter a Háromharmadban, amelyben átbeszélik, hogy a Sziget Fesztivál-ügynek lett-e a politikai nyertese, és hogy a fővárosi közgyűlésben a segíteni akarók bénázása zajlott-e, vagy csak ez a demokrácia normális menete. Az adás második felében pedig szó esik arról, hogy a legújabb mesterséges intelligencia felhasználásával készült Magyar Péter-videók szintlépést jelentenek-e a politikai manipulációban, vagy ezek kódolva vannak a technológiában.
0 seconds of 57 minutes, 17 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
57:17
57:17
 
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik