Nagyvilág

Meghalt a vörös khmerek rettegett hóhéra

Ő vezette az egyik legnagyobb kambodzsai kínzóközpontot.

77 éves korában meghalt a Douch/Dutch néven ismert Kaing Guek Eav, aki a kambodzsai vörös khmerek egykori legnagyobb kínzóközpontjának volt a vezetője. Ő irányította a börtönt, ahol 1975 és 1979 között 15 ezer embert kínoztak meg, majd végeztek ki – közölte az MTI.

A férfit 2012-ben életfogytig tartó börtönre ítélte az ENSZ védnökségével felállított bíróság. A phnompeni Khmer-Szovjet Barátság Kórházban vesztette életét egy krónikus, régóta tartó tüdőbetegségben, két nappal azután, hogy beszállították.

1999-ben tartóztatták le. Háborús és emberiesség elleni bűncselekmények, kínzás és előre kitervelt gyilkosságok vádjával állították törvényszék elé 2009-ben. A tárgyaláson Kaing Guek Eav elismerte felelősségét a börtönben elkövetett bűnökért, és bocsánatot kért az áldozatoktól.

A vörös khmer rezsim összesen csaknem kétmillió ember halálát okozta. A szörnyűséges börtönök közül is kiemelkedett a fővárosi S–21-es börtön, a legkegyetlenebb, ahol foglyok túlélési aránya szinte a nullával volt egyenlő és itt képezték ki a fiatal vallatókat és kínzómestereket is.

Kiirtotta saját népének negyedét
A Vörös Khmer mozgalom 1975-ben kezdődött, nagyjából négy éves rémuralma a történelem legsötétebb fejezetei közé tartozik. Pol Potnak soha nem kellett felelnie tetteiért.

Kiemelt kép: Kaing Guek Eav, az S-21 börtön igazgatója 2008. december 5-én a phnompeni bíróságon. MTI/EPA/Mak Remissa

Ajánlott videó

Olvasói sztorik