Nagyvilág

Orbán emléklapot kapott a szlovén miniszterelnöktől a járvány során nyújtott magyar segítségért

A stratégiai jelentőségű, hosszú távú együttműködést megalapozó kérdések vannak az asztalon Szlovéniával, és ezeknek a megoldását elindították - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a közmédiának kedden a szlovéniai Bledben.

A kormányfő tárgyalt Janez Jansa szlovén miniszterelnökkel, majd a megbeszélésről beszámolva kiemelte: kell még néhány hónap, hogy kialakítsák a megoldások végső formáját, de hosszú távon is számíthatnak arra, hogy őszinte, jószomszédi kapcsolatot tudnak kiépíteni Magyarország és Szlovénia között.

Hangsúlyozta, ennek a lelki alapját a koronavírus-járvány idején Magyarország által Szlovéniának nyújtott segítségen túl a nemzeti közösségek jelenthetik.

Megjegyezte, a magyar-szlovén kapcsolatok alaphangja ma sokkal jobb, mint korábban bármikor.

Orbán Viktor kitért rá, egyetértettek abban szlovén kollégájával, hogy bár mindkét kormányfő és kormányzó párt az európai kereszténydemokratákhoz tartozik, és ez segíti a kormányzati munkát, az államközi kapcsolatokat elválasztják a pártkérdésektől, és olyan hosszú távú alapokat építenek a magyar-szlovén együttműködésnek, amelyek erősek maradnak függetlenül attól, hogy milyen pártcsaládból érkeznek a kormányzó pártok vagy miniszterelnökök.

Úgy vélte, a legfontosabb az összeköttetés, amely egy kicsit elhanyagolt területe a magyar külpolitikának.

Nem jött még létre összeköttetés a magyar és szlovén magasfeszültségű elektromos vezetékrendszer között, holott már megállapodtak erről korábban, Magyarország el is végezte a maga részét, és most talán itt is megindul valami

– magyarázta.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Közölte: van egy félbemaradt gázvezeték-fejlesztési program, és ha Magyarország hozzá akar férni az olasz gázvezetékrendszerhez, azt Szlovénián keresztül tudja megtenni. A légi összeköttetés kezdetleges, továbbá nagyon érzékeny kérdés a koperi kikötő és az odavezető vasútvonal megépítésének ügye – mondta. Hozzáfűzte: ebben Magyarország szívesen vesz részt, mert bár az olaszországi Triesztben már vásárolt egy kikötőrészt, Koperben is érdekelt, ha ez Szlovéniának is megfelel.

A miniszterelnök a nemzeti közösségekkel kapcsolatban kifejtette: már az előző szlovén kormányokkal is jó volt az együttműködés ezen a területen, és most megállapodtak a programok folytatásáról és kibővítéséről.

A Szlovéniában élő magyarok és a Magyarországon élő szlovének az iskolarendszerüket, kulturális rendszerüket, közlekedésüket és határátlépési lehetőségeiket tekintve javuló környezetben fogják élni az életüket, és a régió gazdasági fejlődéséről is sikerült néhány pontban megállapodni

– közölte.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy Magyarország abban a helyzetben volt a koronavírus-járvány kitörésekor, hogy segítséget tudott nyújtani a legnagyobb bajban lévő szomszédainak, és Szlovénia akkor elég komoly bajban volt, ezért Magyarország segített is neki. Szlovénia hálás nemzet, és nem felejtette ezt el, ezért ma meg is emlékeztek a magyar segítségnyújtásról – közölte. Ezzel arra utalt, hogy egy emléklapot kapott Janez Jansa miniszterelnöktől a koronavírus-járvány első hulláma során nyújtott magyar segítségért.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Miközben mi magunk is bajban voltunk, nem feledkeztünk el arról, hogy ha tudunk, akkor segítsünk a szomszédokon is. Fordított helyzetben Magyarország is számítana Szlovéniára

– tette hozzá.

Kiemelt kép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Ajánlott videó

Olvasói sztorik