Kína a kormányzati víruskommunikáció nyertese

„Pszichózis”, „egy kisebb megfázás”, „egy újabb „kamu” – csak néhány a koronavírust, a napjainkban is tartó világjárványt letagadni vagy bagatellizálni igyekvő vélemények közül, amelyek az egészségügyi válsághelyzet kezdetétől jelen vannak az információs térben. Míg a vírus körüli kezdeti bizonytalanságnak köszönhetően a lakosság körében tapasztalható viszonylagos járványszkepticizmus nem volt ugyan meglepő, az már annál inkább, hogy a bemutatott véleményekkel olyan megválasztott politikai vezetők álltak elő, akik mögött tudományos szempontból kompetens egészségügyi kormányzat áll. Ennek ellenére nevezte a vírusfertőzést Alekszandr Lukasenka „pszichózisnak”, Jair Bolsonaro „kisebb megfázásnak”, Donald Trump pedig a Demokrata Párt politikáját kritizálva utalt újabb átverésre. A koronavírust relativizáló narratívák kudarca hónapok távlatából különösen szembetűnő: a brazil államfő népszerűsége kezdetben bezuhant, Trump koronavírus-kommunikációját az amerikaiak kétharmada elutasítja, a belarusz diktátor pedig 26 éves (rém)uralmának legnagyobb politikai kihívásával találta magát szemben.

Annak ellenére, hogy a kora tavasszal még csak elszórtan megjelenő vírust övező magyar kormányzati intézkedések meglehetősen ellentmondásosak voltak (március 13-án reggel Orbán Viktor még indokolatlannak tartotta az iskolabezárásokat, aznap este viszont a társadalmi nyomás hatására ezzel ellentétes döntés született), a miniszterelnök – felismerve, hogy a járvány relativizálásának, vagy tagadásának útja politikailag teljességgel járhatatlan – gyorsan követte a nyugat-európai és környező országok példáját. Ennek következtében jelentős mértékű korlátozásokat vezettek be a tavasszal Magyarországon. „Ne higgyük azt, hogy virológus szakértőkké lettünk, ne is innen nézzük a világot, maradjunk politikai döntéshozók, az újságírók meg újságírók, és hagyjuk meg a teret a tudósoknak, az orvosoknak, a professzoroknak, hogy elkészítsék számunkra azokat az elemzéseket, amelyekből a döntéseket utána meghozhatjuk” – emelte ki a kormányfő májusban.

Tudománybarát populizmus

Ahogy arra a Political Capital tanulmánya is rámutat, az ezt követő időszakban a kormányzat lényegében kisajátította a koronavírust övező tájékoztatást –  többek között – a miniszterelnök rendszeres bejelentkezéseivel, a koronavírus tájékoztató oldal létrehozásával, az óvintézkedések fontosságát kiemelő kormányzati hirdetésekkel, valamint a védekezésért felelős operatív törzs napi rendszerességgel tartott sajtótájékoztatóival. Az információs monopólium sikerének kulcsa a tudományos közösség szükségszerű és természetes bevonásában keresendő: ennek köszönhetően vált a kormányzati intézkedéssorozat egyre inkább tény- és tudományalapúvá. Mindez nem csupán a védekezésre tett erőfeszítéseket támogatta, hanem azt is bizonyítja, hogy még a NER-hez hasonló félautokrata hibrid rezsimek is képesek szokatlanabb körülményekhez alkalmazkodni a mainstream által elfogadott narratívák befogadásával.

Mindazonáltal a februári-júniusi időszak a kormányzati járványkezelés egy másik aspektusára is rámutat: míg a járványügyi intézkedések nagyjából a járványra vonatkozó tudományos konszenzust tükrözték, a járványügyi kormányzati (és kormányközeli) kommunikációt szinte teljes mértékben alárendelték a kormánypártok aktuálpolitikai céljainak. Ennek részeként:

• Az operatív törzs napi sajtótájékoztatójából napi online tájékoztató lett, hogy a kormány jobban szűrhesse a számára kényes,  a járványügyi adatok hiányos közlésére, a védőeszközök hiányára, illetve beszerzésének módjára vonatkozó újságírói kérdéseket. Az újságírói munkát tovább korlátozta a btk. rémhírterjesztéssel kapcsolatos módosítása, amely, ha látható mértékben nem is akadályozta a szólásszabadságot, a független médiumok egy részénél az öncenzúrához vélhetően hozzájárult.
• Míg a koronavírus tájékoztató oldal a járvány kezdeti időszakában kizárólag a vírusfertőzéssel és a védekezéssel kapcsolatos hírekre korlátozta tevékenységét, addig a kormányzat – felismerve a százezrek által követett oldalban rejlő potenciált – úgy rendszerezte az ott megjelenő információkat, hogy azok a kormányzati sikerpropagandára is „megfelelő mértékben” rámutassanak.
• A magyar kormánypártok Európában példátlan módon igyekeztek az ellenzékre hárítani a járványkezelés esetleges kudarcának politikai felelősségét, melynek legszembetűnőbb eleme az úgynevezett felhatalmazási törvény, melyet az ellenzéki pártok demokratikus aggályok miatt nem szavaztak meg. Az, hogy a törvényre csak a kormánypártok mondtak igent (a kvázi kormánypárti Mi Hazánk támogatásával), teret adott azoknak a kormánybarát narratíváknak, miszerint az ellenzék „magyarellenes”, nem tekinthető a nemzet részének és nem képes a nemzeti egység jegyében együttműködni, miközben pont a kormánypártok szűkítették az ellenzéki vezetésű önkormányzatok politikai és gazdasági mozgásterét.
• Egy rövidebb átmeneti zavart követően Soros György démonizálása ismét a kormánypárti kommunikáció központi eleme lett. A járványhelyzetet illetően a legjelentősebb manipulációs stratégiák között szerepelt, hogy a kormánypárti média az amerikai-magyar milliárdossal igyekezett összefüggésbe hozni Cserháti Pétert, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet a kórházkiürítéseket szakmai alapokon bíráló igazgatóját; Soros-szervezetnek minősítette a Magyar Helsinki Bizottságot, miután az Strasbourgban kezdeményezett pert a kórházkiürítések kapcsán; továbbá azzal vádolta Sorost, hogy az uniós gazdasági válságkezeléshez javasolt hiteljavaslatával, az úgynevezett örökjáradék-kötvénnyel a milliárdos valójában a magyar szuverenitást akarja gyengíteni.
• Érdekesség, hogy az örökkötvényre vonatkozó úgynevezett „második Soros-terv”, amely valójában a harmadik, annak ellenére került bele májusban a jelenleg is folyó nemzeti konzultációba, hogy az valójában soha nem szerepelt az uniós szervek által kezdeményezett gazdasági válságkezelési javaslatokban.
• Az adófizetők pénzéből finanszírozott közmédiát a válságkezeléssel kapcsolatos legitim kritikákról szóló nyilatkozatok szinte teljes hiánya jellemezte, ahogy az is, hogy a közmédia által működtetett „Álhírfigyelő” rovat kizárólag olyan dezinformációs eseteket kritizált, amelyek az ellenzékhez köthetők, emellett pedig egy kifejezetten veszélyes álhírt is megosztottak arról, hogy a tömeges tesztelés nem menthet életeket.

Amíg a kormányzati narratíva  az idő előrehaladtával meglehetősen világos politikai célok mentén haladt, addig az ellenzék nem volt képes egységes kommunikációs vonalat megfogalmazni, és bár teljes dezinformációs narratívák itt nem voltak jelen, az álhírek az ellenzéki közegben is megjelentek. A járványidőszak csúcsán különböző kritikák mentén támadták a kormányzatot: a Momentum üzenetei főképp a demokratikus deficitre hívták fel a figyelmet, az MSZP szociális válságkezelést sürgetett, a Párbeszéd az alapjövedelem mellett érvelt, a Jobbik pedig a kormányközeli oligarchákkal fizettette volna meg a válságkezelés költségeit. Az egymással is versenyző ellenzéki narratívákat végül maga alá gyűrte a kormánypárti és kormányközeli kommunikáció, nem mellékesen hirdetés- és médiapiaci túlsúlyának köszönhetően.

Kína számára Magyarország az igazi uniós sikersztori

A koronavírus vuhani megjelenése óta folyamatos vita tárgyát képezte, hogy a kínai kommunista vezetés milyen mértékben felelős a később globális méreteket öltő járványhelyzetért. A kínai járványkezeléssel kapcsolatos kételyeket és – nem mellesleg – az országról Nyugaton élő negatív képet Peking a már sokak által ismert „maszkdiplomáciával” igyekezett orvosolni, melynek keretében hihetetlen tételben adtak el vagy adományoztak egészségügyi védőeszközöket – többek között – európai országoknak. Míg ez a burkolt befolyásszerzési kísérletként, illetve PR-akcióként is értelmezhető segítségnyújtás nem feltétlenül aratott sikert a nyugati közösségben (sőt, a kínai gazdasági kapcsolatok kétélű jellegére is rávilágított), addig Magyarországon annál inkább.

A kormánypártok és a kormányközeli média Kína-barát narratívája három fő elemből állt:

• Kormánypárti politikusok és a kormánypárti média is kiemelten számolt be a Kínából érkező maszk- és lélegeztetőgép-szállítmányokról, melyek egyikét Orbán Viktor személyesen fogadta a Liszt Ferenc Repülőtéren. Szijjártó Péter rendszeresen beszámolt a Kínából érkező szállítmányokról. A behozatalnak köszönhetően Magyarország mára – 100 ezer főre vetítve – több lélegeztetőgéppel rendelkezik, mint az Amerikai Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Németország, vagy a szomszédos Ausztria.
• A magyar kormányfő személyesen köszönte meg a pekingi segítségnyújtást a kínai elnöknek, míg a magyar külügyminiszter is hasonló nyilatkozatot tett kínai kollégájának. Szijjártó többször is kiemelte a Budapest-Peking légihíd fontosságát, miközben a kapcsolat nem közvetlen a két ország között.
• A külső szemlélők számára a kínai szállítmányok és az erről szóló beszámolók azt a látszatot kelthették, hogy itt elsősorban segítségnyújtásról van szó egy megbízható partnerország részéről, holott Kínának a politikai PR építése mellett jelentős üzleti lehetőséget is jelentett az egyébként több alkalommal is megkérdőjelezhető minőségű védőeszközök eladása.

A magyar-kínai kapcsolatrendszer intenzívebbé válása amiatt is kiemelkedő, mert a fenti narratívák leple alatt a magyar kormánynak köszönhetően erősödött a kínai befolyás a veszélyhelyzeti időszakban. Áprilisban, vagyis lényegében a járvány egyik legkritikusabb időszakában a magyar és kínai kormány képviselői aláírták a megállapodást a hazai gazdaságtörténet egyik legnagyobb és legvitatottabb beruházásáról, a mintegy 750 milliárd forintos és jelentős részben kínai finanszírozású Budapest-Belgrád vasútprojektről, a kormánypártok pedig 10 évre titkosították az egyébként kiemelkedően magas korrupciós kockázatú szerződést. A járványügyi „segítségnyújtás” nem csak a fent említett projektet, de a kormánypártok – elsősorban Peking- és Moszkva-barát – keleti nyitás politikáját, a Kínával a jövőben folytatandó gazdasági kapcsolatok szükségességét, valamint más hibrid rezsimekkel való kapcsolatépítést, valamint a Kínával a jövőben folytatandó gazdasági kapcsolatok szükségességét is legitimálhatják választóik és a szélesebb nyilvánosság előtt. A kormány az utóbbira tett erőfeszítéseit jól mutatja, hogy augusztus 24-én Szijjártó Péter lett az első európai külügyminiszter, aki az országba látogatott a járványhelyzet intenzívebbé válását követően, demonstrálva ezzel a magyar kormány politikai támogatását a pekingi vezetés felé.

Mindez azzal párhuzamosan történt, hogy a magyar kormány nemcsak folytatta, de fel is erősítette a már megszokott Európa-ellenes retorikáját: az EU-s szervek kezdeti bizonytalanságát kihasználva kritizálta „Brüsszelt”, lényegében negligálva a tényt, hogy az Európai Unió nem rendelkezik érdemi egészségügyi hatáskörökkel, ahogy azt is, hogy az Európai Bizottság anyagi segítséget nyújtott a magyar kormánynak.

Istrate Dominik, a Political Capital elemzője

Kiemelt kép: Orbán Viktor /Facebook