Belföld

Belső vizsgálat indul az MSZP-ben az álmentős videó miatt

Az MSZP-ben egy kommunikációs stáb döntött annak a videónak az elkészítéséről, amelyben egy magát mentősnek kiadó nő szerepelt. Erről Szakács László, az MSZP elnökhelyettese beszélt az ATV Start című műsorában.

A Németh Athinaként bemutatott „43 éve mentősként dolgozó” nő a koronavírus-járvány miatt a kórházból hazaküldött és meghalt betegekről tett nagyon súlyos állításokat, ám az MSZP nem ellenőrizte a hátterét. Később kiderült, hogy az asszony sem az Országos Mentőszolgálat, sem a magyar egészségügyi szakdolgozók nyilvántartásában nem szerepel. Továbbá egymásnak ellentmondó állításokat közölt a sajtó megkereséseire.

Nem árulja el, hol dolgozik az MSZP videójában mentősként szereplő nő, a párt nem „nyomozgatott” utána
Utolértük Németh Athinát, Korózs Lajos pedig nem tartotta ígéretét.

Szakács szerint az asszonnyal interjút készítő Korózs Lajos országgyűlési képviselő rengeteg levelet kapott az ágyfelszabadításban érintett betegek hozzátartozóitól. Az MSZP elnökhelyettese úgy véli: Korózs elkötelezetten, szakmailag magas színvonalon látja el feladatát. Szakács László szerint Korózsnak nem kell lemondania a történtek miatt.

Arra a kérdésre, hogy ki a felelőse ennek a videónak, Szakács László azt válaszolta: annak, aki előkészítette és elkészítette a videót. Nevet nem mondott, de azt kérdésre válaszolva kijelentette: lesz vizsgálat és felelősségrevonás a pártban a botrány miatt – ám hangsúlyozta: szerinte nem Korózs volt az, aki elkövette videóval kapcsolatos hibát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik