Nagyvilág

Tarol a szerb közbeszerzéseken Tiborcz István korábbi cége, az Elios leányvállalata

Az elmúlt években kiírt 24 szerbiai közvilágítási pályázat közül 22-t nyert meg a korábban Tiborcz István tulajdonába tartozó Elios szerbiai cége vagy egy hozzá üzletileg kötődő cég vagy konzorcium – írja a 444.hu a szerb N1 frissen publikált videója alapján.

Mindez azért érdekes fejlemény, mert korábban a Orbán-családhoz köthető cég egy olyan országban tarol a közbeszerzéseken, amely vezetője, Alekszander Vucsics kifejezetten jó viszont ápol Orbán Viktorral.

Az Elios az a közvilágítási cég, amelynek uniós támogatású pályázatainál az OLAF (az európai csalás elleni hivatal) olyan súlyos szabálytalanságokat talált, hogy az Európai Bizottságnak azt javasolta: a teljes uniós támogatást, több mint 13 milliárd forintot vonja meg Magyarországtól. A magyar kormány végül kivette az Európai Bizottságnak leadandó csomagból az Elios által megvalósított közvilágítási projektek számláit.

Tiborcz István 2015-ben szállt ki az Eliosból, igaz, akkor még ő volt az Elios egyik részvényese, amikor megalapították azt a szerbiai leányvállalatukat, ami a mostani hírek főszereplője az üzleti partnereivel együtt. A 444.hu emlékeztett: a részesedés eladásával Tiborcz azért nem került túl messze az Eliostól: a vállalatot egy olyan cégcsoport vette meg, amellyel később Tiborcz is üzletelt, az Elios szerbiai leányvállalatának résztulajdonosa pedig jelenleg is Erdei Bálint, Tiborcz korábbi eliosos üzlettársa.

Tiborcz-ügy: az Elios adta a legdrágább ajánlatot, mégis simán nyert
Egyharmaddal olcsóbban tudta volna megoldani Jászberény közvilágításának felújítását az SAG Hungária Kft., mint az Elios. Az önkormányzat mégis utóbbinak adta a feladatot.

Kiemelt képünk a 24.hu montázsa, Tiborcz István látható rajta.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.