Nagyvilág koronavírus

Libanonban megugrott a fertőzöttek száma a robbanás után

Jelentősen nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma Libanonban a bejrúti kikötőben augusztus elején bekövetkezett robbanás után – írja az MTI. Emiatt egészségügyi tisztségviselők hétfőn kéthetes karantén sürgettek a járvány lassítása érdekében.

Hamed Hasszán libanoni egészségügyi miniszter hangsúlyozta, hogy “élet és halál kérdéséről van szó”, és leszögezte, hogy a vírus az ország minden városában és falujában jelen van. Bejelentette azt is, hogy az ország kórházaiból néhány ezentúl csak a koronavírus-fertőzötteket fogja ellátni.

Petra Húri, a leköszönő Hasszán Diáb miniszterelnök járványügyi tanácsadója a Twitteren felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt négy hétben a pozitív koronavírus-tesztek számának aránya 2,1 százalékról 5,6-ra nőtt, hozzátéve, hogy már az öt százalék is súlyos fenyegetést jelent az országra.

Szakértők már korábban figyelmeztettek a robbanást követő járványügyi kockázatokra, egyebek között a sebesültekkel zsúfolt kórházakban, a temetéseken és a  mentési munkálatok során fellépő fertőzésveszélyre. Lehetséges gócpontokként nevezték meg a robbanás miatt kezdődött tömegtüntetéseket is.

Vasárnap az országban 439 új fertőzöttet jelentettek, a vírus okozta Covid-19 betegségbe hatan belehaltak. Ezzel az alig több mint 5 milliós országban 8881-re nőtt a fertőzöttek, 103-ra a halálos áldozatok száma. Az országban a szigorú járványügyi korlátozások segítségével eddig sikerült a fertőzésszámot viszonylag alacsonyan tartani, amely azonban megugrott az éjszakai kijárási tilalom feloldása, valamint a libanoni nemzetközi repülőtér júliusi újranyitása után. A bejrúti kikötőben augusztus 4-én történt hatalmas robbanás, amelyben több mint 2700 tonna, a kikötőben évek óta különösebb óvintézkedések nélkül tárolt ammónium-nitrát röpült a levegőbe. A mintegy 180 halálos áldozatot és több mint 6000 sebesültet követelő katasztrófa a főváros kórházaiból legalább kettőt súlyosan megrongált.

Libanon gyászol: legalább 100 halottja és 4000 sebesültje van a keddi robbanásnak
Sokan eltűntek és az összedőlt épületek alatt rekedtek. A robbanás oka egyelőre nem tisztázott, de a libanoni kormány tagadja, hogy valamilyen támadásról lenne szó.

Kiemelt kép: IBRAHIM AMRO/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik