Egy szöuli újprotestáns kisegyház több ezer tagját helyezték karantén alá, miután a közösségben megjelent a koronavírus – jelentették be hétfőn a dél-koreai hatóságok.
Az új esetek hatására múlt hét végén Szöulban, illetve a várost körülvevő Kjonggi tartományban ismét szigorították a korlátozásokat, és betiltották a vallási rendezvényeket attól tartva, hogy a járvány második hulláma fenyegetheti az országot. Eddig Dél-Koreában sikerült a vírus terjedését ellenőrzés alatt tartani kiterjedt teszteléssel és a fertőzések figyelmes nyomon követésével.
Negyedik napja száz fölött van az új esetek száma, pedig az utóbbi hetekben ez a szám 30-40 között mozgott. Február óta több mint 15 ezer embernél mutatták ki a koronavírust Dél-Koreában. Az új fertőzések gócpontja a szöuli Szarang presbiteriánus egyházi közösség, ahol minden hatodik hívő koronavírus-tesztje pozitív lett. Az egyházhoz eddig 315 fertőzött köthető, és mintegy 3400 hívőt helyeztek karantén alá.
A hét végén a Szarang egyház vezetője volt az egyik felszólaló azon a többezres kormányellenes összejövetelen, amelyet annak ellenére rendeztek meg, hogy a hatóságok azt kérték, kerüljék a tömegrendezvényeket a vírus terjedésének veszélye miatt. Az egészségügyi minisztérium és a szöuli hatóságok is eljárást indítottak a kisegyház vezetője ellen, akit azzal vádolnak, hogy szándékosan akadályozza a járvány elleni küzdelmet.
A koronavírus-járvány februári berobbanása idején a Sincshondzsi keresztény egyház volt a fertőzések gócpontja Tegu városban, mintegy ötezer esetet tudtak kapcsolatba hozni a vallási közösséggel. A szekta vezetője március elején bocsánatot kért amiatt, hogy az irányítása alatt álló szervezet felelős volt a koronavírus-járvány dél-koreai elterjedésében.
Kiemelt kép: Jung Yeon-je/AFP