Nagyvilág

Az amerikai posta szorult helyzete az elnökválasztást is befolyásolhatja

Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház demokrata párti elnöke a törvényhozók nyári szabadságról való visszahívását fontolgatja, hogy megoldják az Egyesült Államok Postaszolgálatának (USPS) szorult helyzetét, mivel az komoly hatással lehet az idei választásokra – írja az MTI a Politico alapján. Az értesülést a demokraták egyik kongresszusi munkatársa is megerősítette szombaton.

A demokrata párti törvényhozók egyre hangosabban azzal vádolják a USPS élére nemrég kinevezett Louis DeJoyt, hogy a posta kivéreztetésével akarja bebiztosítani Donald Trump novemberi újraválasztását.

DeJoy karcsúsítási lépései, amelyek a postások túlmunkájának korlátozására és postaládák leszerelésére is kiterjedtek, súlyos aggodalmat keltettek a demokrata párti vezetők között,

akik egyenesen azzal vádolják Trumpot, megfojtja az állami postát, hogy ezzel ássa alá a november 3-i választásokat. Várakozások szerint ugyanis a koronavírus-járvány hatására az idei választásokban minden korábbinál nagyobb szerep jut majd a levélszavazatoknak.

Pénteken a USPS főellenőre bejelentette, hogy vizsgálatot indít nemcsak a posta működését korlátozó forráselvonások miatt, de a potenciális összeférhetetlenség miatt is, mivel DeJoynak, egy a felesége által benyújtott pénzügyi bevallás szerint több millió dollárnyi részvénycsomagja van az állami postával rivális szállítmányozási cégekben és a nagyobb ügyfelek cégeiben is.

Az amerikai elnök szombaton védelmébe vette a postaminisztert, azt állítva, hogy csak áramvonalasítani próbálja az Egyesült Államok Postaszolgálatát (USPS), hogy „újra naggyá tegye”. Trump egyfelől támogatásáról biztosította DeJoyt, „nagyon tehetséges embernek” nevezve a republikánus párt gazdag támogatójaként ismert tisztségviselőt, aki szavai szerint keményen dolgozik azon, hogy „véget vessen a sok-sok éve tapasztalt hatalmas veszteségeknek”.

Másfelől ugyanakkor megpróbált távolságot tartani maga és a Postaszolgálat körül egyre súlyosbodó botránytól, amely azóta pattant ki, hogy DeJoy június közepén átvette annak irányítását. „Nem tudom, mit csinál” – mondta Trump egy ponton, amikor azokról, a DeJoy által bevezetett megszorító intézkedésekről kérdezték, amelyek a kézbesítések széles körű késedelmét eredményezték, és országszerte felháborodást keltettek. „Nem beszéltem vele erről” – mondta, egy másik kérdésre.

Miután Trumpnak szombati sajtóértekezletén több olyan kérdést is feltettek, amely a Postaszolgálat pénzügyi kiszárításának célját feszegette, az elnök azzal válaszolt, hogy a demokraták akadályozzák a kongresszusban annak a gazdasági segélycsomagnak az elfogadását, amely a koronavírus-járvány hatásainak enyhítését szolgálná, és amelyben a posta megsegítésére is jutnának bizonyos összegek.

Kiemelt kép: SPENCER PLATT/GETTY IMAGES NORTH AMERICA/Getty Images via AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik