Nagyvilág

Lukasenka megállapodott Putyinnal: Oroszország azonnal beavatkozik, ha kérik

Külső katonai fenyegetés esetén Oroszország az első kérésre átfogó segítséget nyújt Fehéroroszország biztonságának biztosításához.

Ezt Aljakszandr Lukasenka államfő mondta a belorusz védelmi minisztérium stratégiai irányítási központjában tartott ülésen. Lukasenka azt követően tartott eligazítást, hogy szombaton telefonon beszélt Vlagyimir Putyinnal.

A Belta állami hírügynökség értesülése szerint a megállapodás a katonai segítségnyújtásra is vonatkozik.

A Belta szerint Lukasenka ezt az ülésen külön is kiemelte.

Ami a katonai vonatkozásokat illeti, megállapodásunk van Oroszországgal, ezek a pillanatok illenek a megállapodáshoz.

– mondta Lukasenka az 1996-ben aláírt orosz-fehérorosz államuniót létrehozó egyezményre utalva.

A Belta fehérorosz állami hírügynökség által idézett másik  kijelentés szerint Lukasenka megfenyegette az állami vállalatok alkalmazottait, hogy elbocsátják őket, ha részt vesznek az elnökválasztás után kezdődött tüntetéseken, illetve aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a NATO hadgyakorlatot kezdett a Fehéroroszországgal szomszédos Lengyelországban és Litvániában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik