Nagyvilág nyugdíj

Negyven helyett csak 14 százalékos nyugdíjemelés lesz Romániában

Romániában 14 százalékkal emelik a nyugdíjakat szeptember 1-től, jelentette be pénteken Ludovic Orban miniszterelnök az MTI híre szerint.
Korábban a témában:

A kormányfő közölte, hogy erről a pénteki kormányülésen fognak határozni, amikor elfogadják a költségvetés-kiigazítást egy sürgősségi rendelettel, amely tartalmazni fogja a nyugdíjemelést is. Orban elmondta, hogy a kabinetnek nagyon nehéz döntést kellett meghoznia, mivel az év elején 4,1 százalékos gazdasági növekedéssel számoltak, de a korornavírus-járvány miatt a GDP nem nőni, hanem a legfrissebb becslések szerint 3,8 százalékkal fog csökkeni 2020-ban. Ilyen körülmények között maximum 14 százalékos nyugdíjemelés a fenntartható, aki ennél többet ígér, az nem mond igazat — mondta Orban.

A kormányfő ezzel arra utalt, hogy szeptember 1-től 40 százalékos nyugdíjemelés volt előirányozva a korábban elfogadott jogszabályok szerint, de a liberális kormány szerint a jelenlegi gazdasági helyzetben nem lehet ilyen nagy nyugdíjemelést biztosítani. Korábban Florin Citu pénzügyminiszter többször is kijelentette, hogy az államháztartás maximum 10 százalékos nyugdíjemelést bír el, ennek ellenére a kormány most várhatóan 14 százalékos emelésről dönt.

Romániában az idén önkormányzati és parlamenti választások is lesznek. A parlamentben többséggel rendelkező ellenzéki szociáldemokrata párt elnöke kilátásba helyezte egy bizalmatlansági indítvány beterjesztését. A szociáldemokraták egyebek mellett azt róják fel a kormánynak, hogy nem hajlandó megadni a törvény által meghatározott 40 százalékos nyugdíjemelést.

Románia az idén 3,8 százalékos gazdasági csökkenés mellett 8,6 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányra számít.

Kiemelt kép: Tobias Hase/dpa

Ajánlott videó mutasd mind

Magyar modell: bizonygatják, hogy felkészültünk a második hullámra, de a szakadék szélén állunk

Úgy tetszik, stratégiát váltott és mindent egy lapra tesz fel az Orbán-kormány: a fertőzöttek száma már nem fontos, csak a halálesetek elkerülése és az ország működése. Csakhogy sem a tesztelés, sem a kontaktkutatás, sem a járványügy nem működik olajozottan. Ez veszélyes kombináció lehet, és bár a kormány szerint az egészségügy felkészülten várja a betegek érkezését, ezzel ellentétes hírek is érkeznek.

Emberevéssel vádolt cigányokat végeztek ki a Nyúzóvölgyben

Az évszázad Európát is megrázó büntetőügyében több mint 200 vándorcigányt vádoltak 31 gyilkossággal és emberhús fogyasztásával 1782 nyarán Kemencén. Az elrettentésnek szánt durva és megalázó kivégzéseknek az uralkodó közbelépése vetett véget.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.