Nagyvilág koronavírus

Két héten belül már lehet oltani az orosz koronavírus-vakcinával

A Covid-19 elleni orosz védőoltás első adagjait két héten belül le fogják gyártani, elsősorban az egészségügyben dolgozók számára – jelentette ki Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján.

Murasko szerint az oroszországi gyártás elsősorban a hazai igényeket fogja kielégíteni, de Moszkva lehetőséget kínál a vakcina külföldi előállítására is. Kirill Dmitrijev, az orosz oltóanyag kidolgozását finanszírozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) vezérigazgatója korábban azt mondta a vakcina helyi kipróbálására és összesen egymilliárd dózis legyártására  több, mint 20 ország jelentett be igényt.

A tárcavezető azt mondta, hogy a vakcinálás önkéntes alapon kezdődik meg az egészségügyi alkalmazottak között, de ajánlott a pedagógusok számára is. Arról, hogy ki kaphatja majd ingyenesen és ki térítésért az oltást, hamarosan dönt az orosz kormány. A miniszter a veszélyeztetett csoportoknak külön javasolta a pneumococcus elleni védőoltást is.

Mursako abszolút alaptalannak nevezte az orosz vakcinával kapcsolatban megfogalmazott külföldi aggályokat, amelyet szerinte annak versenyelőnyei miatt fogalmaztak meg. Hangsúlyozta, hogy az orosz oltóanyag klinikai ismeretekre és adatokra épülő megoldáson alapul, és egy olyan, alaposan kitanulmányozott és veszélytelen platformon hozták létre, amelyet más készítmények szintetizálására és gyártására már alkalmaztak.

Alekszandr Gincburg akadémikus ugyanezen a sajtótájékoztatón és az Interfax hírügynökségnek korábban adott nyilatkozatában azt mondta, hogy az új védőoltás az emberi adenovírus felhasználásával készült csakúgy, mint az elmúlt években három Ebola- és egy MERS-vakcina, amelyeket több mint háromezer önkéntesen próbáltak ki.

Szavai szerint a SARS-Cov-2 elleni vakcina 80 százalékban homológ azzal, amelyet a Gamaleja a MERS ellen már kifejlesztett és 220 orosz állampolgáron első és második fázisban már kipróbált, csak ez másik genetikai sort kellett a vektorba (az adenovírusba) betáplálni.

Sajtóbeszámolók szerint a vakcina Szputnyik V néven jelenik meg majd a piacon, mintegy visszautalva arra a megrökönyödésre, amelyet 1957-ben a Szovjetunió okozott a nyugati világban az első műhold fellövésével.

Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden jelentette be a Covid-19 elleni első orosz vakcina állami bejegyzését.

Oroszországban egyébként az elmúlt egy nap alatt 5102-vel 902 701-re emelkedett az igazolt Covid-19-fertőzések száma. Ez 0,6 százalékos növekedést jelent. Az új esetek 27,5 százaléka tünetmentes.

Oroszország a negyedik helyen áll a világon a kimutatott koronavírus-fertőzések számát tekintve az Egyesült Államok (5 141 208), Brazília (3 057 470) és India (2 329 638) után.

Az aktív esetek száma 2150-nel 177 143-ra csökkent. A halálozások száma 129-cel 15 260-re, a gyógyultaké pedig 7123-mal 710 289-re emelkedett.

Az országban a járvány kezdete óta több mint 31,3 millió, az elmúlt nap folyamán pedig mintegy 177 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával 234 547 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

(MTI)

Kiemelt kép:  Jakub Porzycki/NurPhoto/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik