Nagyvilág

Csak maszkban mehetnek iskolába a szerb diákok

A válságstáb az órán azt nem tenné kötelezővé, de akkor is ajánlja.

Szerbia válságstábja azt ajánlja, hogy szeptembertől a tanulók az iskolában folyamatosan viseljék az arcmaszkot – írja a Szabad Magyar Szó. Szerbia vezető járványügyi szakértője szerint még  iskolába indulás előtt kötelező lenne az otthoni lázmérés, a gyerek akkor sem vehetne részt az oktatásban, ha a szülő bármilyen légzési rendellenességet észlel rajta.

Ha a tanuló az iskolába ér, fel kell tennie a maszkot. Mielőtt bemegy a tanterembe, kezet kell mosnia. Miután a teremben elfoglalta a helyét leveheti a maszkot, órán nem kötelező viselni, mert meglesz a kötelező védőtávolság a gyerekek között.

A válságstáb azt ajánlja, órán is viseljék a maszkot, mert levételével nő a fertőzés kockázata. 

Predrag Kon arra is kitért, hogy ameddig tart a járványhelyzet, az iskolában nem engedélyezik a csoportos tevékenységeket. Az oktatási miniszter előzőleg azt mondta, szerdán az iskolák konkrét útmutatást kapnak, hogyan folyjon a tanítás a járványhelyzet alatt.

Közben a portál a szerb sajtó alapján azt írja, hogy Belgrád még a héten olyan intézkedéseket hozhat, amelyekkel megakadályozná, hogy a vírust külföldről behurcolják.

A kormány kötelező tesztet, 14 napos karantént tenne kötelezővé néhány ország polgárának. Szerbiába jelenleg korlátozás nélkül léphetnek be a külföldiek, a válságstáb egy adott ország járványügyi  helyzete alapján döntene a szigorításról.

Kiemelt képünk illusztráció: Ivándi-Szabó Balázs/24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.