Nagyvilág

Bolíviában tüntetések zavarják a járványügyi ellátást

Ellenzéki tüntetők által emelt úttorlaszok akadályozzák Bolíviában létfontosságú egészségügyi készletek eljutását a városokba a koronavírus-járvány közepette – számolt be az MTI.

A Kathpress katolikus hírügynökség a Los Tiempos helyi hírlapra hivatkozva kedden közölte, hogy a választások újbóli elhalasztása ellen tiltakozó aktivisták helyi idő szerint hétfőn barikádokat emeltek, amelyekkel akadályozzák, illetve jelentősen megnehezítik a közúti összeköttetést La Paz és Oruro, Cochabamba, illetve más tartományi székhelyek irányába. Több bolíviai tartományból is jelentettek hasonló úttorlaszokat.

A külföldre menekült Evo Morales volt elnök híveiből álló baloldali ellenzék a szeptember elejére kitűzött választások megtartását követeli. Korábban ugyanis a választási ügyekben illetékes bíróság úgy határozott, hogy a járvány miatt október 18-ra halasztja a voksolást. Salvador Romero bíró közölte, hogy bár a jelöltek egyikének sem tökéletes az új időpont, de elfogadható számukra.

Jeanine Anez ideiglenes elnök konzervatív kormánya azzal vádolja a tüntetőket, hogy tevékenységükkel késleltetik, illetve megakadályozzák a fontos egészségügyi eszközök szállítását.

Az úttorlaszok miatt a különböző országokból importált orvosi oxigén nem jut el az egészségügyi intézményekbe, ahol szükség van rá. Bolíviaiak ezrei fognak meghalni a hiányzó oxigén miatt,

hangsúlyozta Javier Issa belügyminiszter-helyettes.

Bolívia Latin-Amerikának a járvány által egyik leginkább sújtott államai közé tartozik. Csak hétfőn 1693 új fertőzöttet és 75 elhunytat jelentettek az országból. Bolíviában eddig 81 ezer 846 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 3226-an meghaltak a kórban.

A járvány az ország kormányát sem kímélte, legutóbb Rodrigo Guzmán energetikai miniszterrel Anez kabinetjének 16 tagja fertőződött meg a koronavírussal. Az energetikai minisztérium hétfői tájékoztatása szerint a tárcavezetőt elkülönítették, állapota stabil.

Az ellenzék azzal vádolja Jeanine Anez ideiglenes elnök konzervatív kormányát, hogy rosszul kezeli a koronavírus-járványt, húzza az időt és politikai hasznot próbál húzni az október 18-ra halasztott általános választás előtt.

Moralest az év elején eltiltották az indulástól azzal az indokkal, hogy a tavaly megbuktatott és jelenleg Argentínában tartózkodó politikus nem rendelkezik állandó lakhellyel az országban. A politikust hazájában terrorizmussal vádolják. A 2006-ban hatalomra került Morales tavaly novemberben lemondott, miután az országon véres tiltakozások söpörtek végig, az ellenzék és az Amerikai Államok Szervezete azzal vádolta őt, hogy csalással nyert az októberben tartott elnökválasztáson. Morales először Mexikóba, majd Kubába, végül Argentínába menekült.

Kiemelt kép: Marcelo Perez Del Carpio/ANADOLU AGENCY/Anadolu Agency via AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.