Elhunyt egy koronavírussal fertőzött 3 éves kislány Belgiumban, aki más súlyos egészségügyi problémákkal is küszködött.
Baudewijn Catry kormányszóvivő pénteki nyilatkozatában a történtek kapcsán utalt arra: rendkívül ritka, hogy ilyen korban a Covid-19 betegség halálos kimenetelű legyen, de az eset arra is rávilágít, hogy senki sem immunis a kór ellen.
Nem tagadhatjuk, hogy a vírus ismét köztünk van. Észben kell tartanunk, hogy eddig több mint 9800 honfitársunkat vesztettünk el, és továbbra is nagyon óvatosnak kell maradnunk
– hangsúlyozta.
Belgiumban az elmúlt két hétben folyamatosan növekszik az azonosított fertőzöttek száma, eddig közel 65 ezer ember kapta el betegséget és több mint 9800-an haltak meg.
A belga kormány csütörtökön a korlátozások további szigorítását jelentette be.
(MTI, kiemelt kép: Dursun Aydemir / Anadolu Agency / AFP)