Nagyvilág

5 milliárd dollárt akar behajtani a Qatar légitársaság négy országon

Miután a Nemzetközi Bíróság a múlt héten Katar mellé állt, az ország nemzeti légitársasága legalább 5 milliárd dollár kártérítést követel egy bírósági perben a négy arab államtól, amiért 2017 óta nem engedik a Qatar Airways gépeit az országuk légterébe – írja az Airportal.hu.

Egyiptom, Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek és Bahrain azért tiltotta ki a Qatar Airways gépeit a légterükből, mert állításuk szerint Katar támogatja a terrorizmust. A légitársaság szerint azonban a fő cél az volt, hogy ezekben az országokban ellehetetlenítsék a működésüket, és ezzel kárt okozzanak.

A Qatar Airways minden, a légtérlezárásból eredő kárt, legalább 5 milliárd dollárt akar behajtani a négy országon.

Az ENSZ Nemzetközi Bírósága a múlt héten közölte, hogy Katarnak ad igazat a kérdésben, és a Nemzetközi Polgári repülési Szervezet (ICAO) felügyeli majd a tárgyalásokat az öt ország között.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Faludi Imre 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik