Nagyvilág

Az EP elnöke szerint újra elő kell venni a jogállamisághoz kötött kifizetések ügyét

Elégedettségét fejezte ki a gazdasági helyreállítási alapról született európai tanácsi döntéssel kapcsolatban az Európai Parlament elnöke szerdán. David Sassoli ugyanakkor brüsszeli sajtótájékoztatóján rámutatott arra is, hogy a testület szerint a hosszú távú uniós költségvetés tervén még változtatni kell, számolt be az MTI.

A képviselő-testület szerint megoldást kell találni a költségvetési tervben szereplő néhány — a kutatást, a fiatalok jövőjét és az Erasmus programot — érintő „indokolatlan kurtításra”.

Sassoli közölte, hogy a kifizetésekhez kötődő jogállamisági kritérium kérdését is „újra elő kell venni” a parlamentben, mivel az elfogadott szöveg nem határozza meg pontosan, milyen eszköz áll rendelkezésre abban az esetben, ha az unió közös értékei sérülnek.

Arra az újságírói kérdésre válaszolva, hogy a testület blokkolhatja-e az uniós tagállamok vezetőinek egyezségét, Sassoli azt válaszolta: az EP eltökélt azzal kapcsolatban, hogy nézőpontját figyelembe vegyék, még akkor is, ha hónapokig tart, hogy az említett kérdésekről egyetértésre jussanak a tagországok kormányait képviselő tanáccsal.

Kiemelt kép: Dursun Aydemir / Anadolu Agency

Ajánlott videó

Olvasói sztorik