Nagyvilág

Nantes-i tűz: kiszabadult a ruandai miseszolga

A 39 éves férfi ellen nem indítottak eljárást.

Szabadon engedték a 39 éves önkéntest, akit szombaton vettek őrizetbe a nantes-i székesegyházban pusztító tűz miatt – írta a francia ügyészségre hivatkozva az MTI. A XVI. századi gótikus katedrális több műalkotását, így a nagyorgonát és a homlokzat festett üvegablakait is tönkretette a tűzvész.

A templomban dolgozó ruandai férfit arról akarták kikérdezni a rendőrök, hogy péntek este ki és hogyan zárta be az épületet. A tűzoltókat másnap reggel 7.45-kor riasztották a lángokhoz a Szent Péter és Szent Pál-székesegyházhoz.

A 39 éves férfi miseszolgaként dolgozik a templomban. Ügyvédje azt közölte a sajtóval, hogy védencének semmi  köze a tűzesethez. Michel Bourcier, a székesegyház orgonistája úgy nyilatkozott, a férfi nagy becsben tartott tagja a közösségnek, udvarias, kedves és figyelmes.

A nantes-i ügyészség szándékos gyújtogatás miatt indított vizsgálatot. A nyomozók szerint a tűz három helyről indult az épületben, megsemmisítve Hippolyte Flandrin 19. századi francia festőművész egyik alkotását, valamint a katedrális orgonáját, amelynek építése a 15. században kezdődött.

Nantes-i katedrálistűz: gyanúba keveredett egy önkéntes
Előállított egy férfit a francia rendőrség.

Kiemelt kép: MTI/AP/Laetitia Notarianni

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik