Nagyvilág

Kormányépületet ostromoltak a tüntetők Bulgáriában

Két rendőr és egy tüntető is megsebesült kedd éjjel Szófiában, amikor a Bojko Boriszov vezette bolgár kormány távozását követelő újabb megmozdulás résztvevői megpróbáltak erőszakkal behatolni a parlamenti képviselők irodaházába – közölte a rendőrség.

Anton Zlatanov, a szófiai rendőrfőkapitány helyettese szerda hajnalban azt mondta, hogy „provokátorok próbáltak behatolni” a parlamentnek a kormányszékház mellett lévő épületébe, betörve az üvegajtót, miközben „gyúlékony anyaggal és vörös festékkel töltött palackokat dobáltak a rendőrökre”.

A rendőrök azonban visszaverték a rohamot. Hat embert állítottak elő – tette hozzá Zlatanov, aki szerint futballszurkolók kis csoportjai és egyéb provokátorok próbáltak összecsapást kirobbantani a tüntetők és a rendőrök között.

Szófiában és más bolgár városokban – Várnában, Burgaszban és Plovdivban – hatodik napja tartanak a korrupció ellen tiltakozó és a kormány távozását követelő megmozdulások, amelyek résztvevői az ország oligarcháival való összefonódással és maffiaszerű működéssel vádolják a kormányt.

Kedd este Szófiában mintegy ötezren skandálták a 2017 óta hatalmon lévő, Bojko Boriszov miniszterelnök vezette jobbközép kormány székháza előtt, hogy „maffia” és „mondjatok le”.

Az ügyészég előzőleg kedden óva intett mindenkit attól, hogy felüljön a 18 vádpont elől Dubajba menekült bolgár szerencsejáték-mágnás, Vaszil Bozskov által szervezett esetleges provokációknak. Egyúttal közzétette azt a Bozskov Facebook-oldalára feltett hangfelvételt, amelyen az üzletember leszögezi, hogy kezdettől támogatja a kormányellenes tüntetéseket, és kiáll mellettük a továbbiakban is.

Az ellenzéket vezető szocialista párt (BSP) válaszul azt hangoztatta, hogy az ügyészség “fizetett és szervezett” megmozdulásnak igyekszik beállítani a tüntetéseket, de ezzel nem tudják elhallgattatni tiltakozókat. Könnyen látható, hogy olyan emberek vesznek részt a megmozdulásokban, akik őszintén változásokat akarnak – közölte nyilatkozatban a párt élén álló Kornelia Ninova.

Az ellenzéki szocialista párt és Rumen Radev oroszbarát államfő által támogatott tüntetők szerdára a parlament elé hirdettek tüntetést, ahol a szocialisták a tervek szerint a kormánnyal szembeni bizalmatlansági indítványt terjesztenek be.

Bojko Boriszov kormányfő a hét végén kijelentette, hogy kormánya hivatalban marad, de a védelmi és a pénzügyminiszter is elmondta, hogy a kabinet nem mond le. A következő parlamenti választások jövő év márciusában esedékesek Bulgáriában. (MTI)

Kiemelt kép: Jodi Hilton/NurPhoto

Ajánlott videó

Olvasói sztorik