1995. július 11-én nagyjából 25 ezer ember zsúfolódott össze a boszniai Potočariban, közel a szerb határhoz. Legtöbbjük az akkor már az ENSZ főhadiszállásaként működő akkumulátorgyár környékén gyülekezett. Bosnyák muzulmán menekültek voltak, túlnyomó többségüket a pár kilométerre fekvő Srebrenicából terelték oda a szerb katonák, akik aznap foglalták el a holland ENSZ-katonák által ellenőrzött és biztonsági zónának kijelölt várost. Benne volt a levegőben, hogy valamire készülnek a szerbek, de akkor még sejteni sem lehetett, hogy az 1992 és 1995 közötti boszniai háború legsúlyosabb tömeggyilkossága van kibontakozóban.

A helyzet Potocariban rövid idő alatt kritikussá vált. Nemcsak a hőség, valamint a víz- és élelemhiány jelentett gondot, hanem a félelem is: senki nem tudta, mi lesz a több ezer ember sorsa. Erről Radovan Karadžić boszniai szerb elnök és Ratko Mladic, a szerb hadsereg parancsnoka döntött.

Mladic a nemzetközi médiának váltig állította, hogy az összegyűjtött bosnyákok szabadon távozhatnak, vagy maradhat is, aki akar, senkinek nem esik bántódása. A háttérben azonban élesítésre várt a népirtás forgatókönyve: a bosnyákok kiirtása és egy tisztán szerb országrész megvalósítása.

Mladic háborús színfalak mögött megálmodott terve órákkal Srebrenica július 11-ei elfoglalása után kezdett valósággá válni. A közeli Potocariban összetoborzott közel 25 ezer bosnyákból különválasztották a nőket és a gyereket, legtöbbjüket buszokkal elszállították a boszniai hadsereg vagy az ENSZ által ellenőrzött területekre. Miközben harminc óra alatt több ezer nőt és gyereket deportáltak, elkezdődött a 12 és 77 év közötti férfiak módszeres lemészárlása.

A vérfürdő több helyszínen zajlott. Több ezer muzulmán férfi a Srebrenicát övező aknákkal teleszórt hegyi utakon kísérelt meg elmenekülni a szerbek elől, és biztonságos helyre jutni. Többségükkel aknák vagy az orvlövészek végeztek.

Az egyik legnagyobb vérfürdő Kravicában zajlott. A szerb katonák a falu egyik mezőgazdasági hangárjába nagyjából 1500 férfit tereltek be. Az épületbe kézigránátokat dobáltak, aztán felgyújtották és lelőtték azokat, akik menekülni próbáltak. Néhányan túlélték a mészárlást, velük szerb nacionalista dalokat énekeltettek, majd agyonlőtték őket. Több százan bujkáltak a környező erdőkben, őket valahogy lecsalogatták, majd felsorakoztatták és agyonlőtték. A gyilkosságokba a helyi szerb lakosság is beszállt, és késekkel kaszabolták le a fegyvertelen muzulmán férfiakat. A halottakat közeli tömegsírokba vagy a folyóba dobálták.

A kravicai vérengzés megmutatta a népirtás módszertanát: kisebb városok épületeiben (több helyen az iskola tornatermében) összegyűjtöttek több száz embert, majd végeztek velük. Az utolsó nagyobb vérontás július 20. körül történt: Meces faluban Mladicék mintegy 350 az erdőben bujkáló férfit gyűjtöttek be, megásatták velük a sírjukat, majd agyon lőtték őket.

A kegyetlen gyilkosságokról csak néhány videofelvétel maradt, melyek többségét a szerb hadsereg rettegett különleges alakulata, a Skorpió katonái készítettek. A paramilitáris alakulatról szóló alábbi rövidfilm megrázó jeleneteket is tartalmaz, ezért csak erős idegzetűeknek ajánljuk:

A szerbek több tömegsírba hurcolták a szisztematikus mészárlás halottait. Srebrenica környékén a háború után több mint ötven tömegsírt tártak fel, és még mindig bukkannak újabbakra. A legnagyobb a glogovai, ahol négyszáznál is több bosnyák férfi teste hevert. A sírokat évekkel később nemzetközi szakértők kiásták, hogy az áldozatokat azonosítsák és eltemethessék. Munkájukat jelentősen megnehezíti, hogy a szerbek 1995 őszén megpróbálták eltüntetni a népirtás nyomait úgy, hogy kiásták a tömegsírokat, amelyekből a holttestek, illetve a maradványok többségét szervezett módon máshova szállítottak, vagy kisebb tömegsírokba dobtak.

Nincs pontos adat a srebrenciai mészárlás áldozatainak számáról. Hivatalosan 8373 áldozat ismert, de többek földi maradványait máig nem találták meg, és ezer srebrenciai bosnyákot eltűntnek tartanak számon. Azokat a maradványokat, amiket a tömegsírokból exhumálnak és azonosítanak, minden év július 11-én eltemetik a Potočariban a mészárlás áldozatainak kialakított emlékhelyen. Több család nem egyezik bele a temetésbe, mert a családtagjaikat csak néhány maradvány alapján azonosítják a szakértők.

A hivatalos szerb álláspont szerint szörnyű bűncselekmények történtek Srebrenicában, de a gyilkosságokat nem lehet népirtásnak minősíteni. A hágai nemzetközi bíróság 2001-ben nyilvánította a Srebrenicában és környékén történteket népirtásnak. Ratko Mladicot csak 2011 májusában vették őrizetbe Szerbiában, és adták ki a hágai nemzetközi bíróságnak. A Bosznia henteseként emlegetett most 78 éves Mladicot, aki 1995-ben a szerb hadsereg parancsnokaként vonult be Srebrenicába és vezérelte le a mészárlásokat, 2017-ben életfogytiglani börtönre ítélte a törvényszék. Szintén háborús bűnökért ítélték el Radovan Karadžićot. Az egykori boszniai szerb elnököt 2008-ban tartóztatták le és adták át a Nemzetközi Törvényszéknek, amely tavaly ítélte életfogytiglani börtönre.

Az áldozatok emlékére minden évben békemenetet rendeznek. A világ minden tájáról érkező résztvevők 110 kilométert tesznek meg három nap alatt, ellentétes irányban haladva azon az úton, amelyen a srebrenicai muszlimok 1995-ben menekültek a tömegmészárlás elől. Idén a koronavírus-járvány miatt száz főben korlátozták a résztvevők számát.