Nagyvilág

Kína szerint a koronavírusnál halálosabb betegség terjed Kazahsztánban

Korábban a témában:

Kína kazahsztáni nagykövetsége csütörtökön figyelmeztetést adott ki ott élő állampolgárai számára, azt állítva, hogy a közép-ázsiai országban egy ismeretlen, tüdőgyulladást okozó betegség eddig több mint 1700 ember életét követelte, írja a CNN.

A kazahsztáni egészségügyi minisztérium és az illetékes szervek átfogó vizsgálata nem jutott eredményre a betegség eredetét és annak jellemzőit illetően

– írták.

Mint fogalmaztak, június közepe óta jelentősen megnőtt az ismeretlen eredetű tüdőgyulladásos megbetegedések száma Kazahsztánban, és néhány városban több száz esetet diagnosztizálnak naponta.

A nagykövetség szerint a járvány Atyrau, Aktobe és Simkent környékére koncentrálódik, ahol az utóbbi napokban 500 új esetet azonosítottak, közülük 30-an kritikus állapotban vannak.

A kór 1772 ember életét követelte idén, akik között kínai állampolgárok is vannak. Csak júniusban 628 haláleset történt. A betegség jóval halálosabb a koronavírusnál

– jelentették.

A Kazinform kazah hírügynökség szerint júniusban az előző év azonos időszakához képest megduplázódott a tüdőgyulladásos esetek száma a főváros Nur-Szultanban. Átlagban napi 200 ember kerül kórházba, mellettük sokakat otthon kezelnek, írták.

Pénteken a kazah egészségügyi minisztérium elismerte, hogy megszaporodtak a meghatározatlan eredetű tüdőgyulladásos megbetegedések az országban, de azt tagadták, hogy a járvány új lenne.

Kazahsztán egészségügyi minisztérium cáfolja a megjelent információk valóságtartalmát

– közölték.

Az országban egyébként jelenleg is tart a koronavírus-járvány: eddig több mint 53 ezren fertőződtek meg és 264 ember veszítette életét a betegségben a hivatalos adatok szerint.

Kiemelt kép: Timur Batyrshin / Sputnik

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.