Nagyvilág koronavírus

Horvátország 14 napos önkéntes karantént rendel el a beutazókra

Rekordszámú, 116 új koronavírus-fertőzöttet jelentettek pénteken Horvátországban, így Vili Beros egészségügy-miniszter közölte, hogy új intézkedéseket hoznak a gyülekezések felülvizsgálatára, szigorítják a horvát határok átlépését a szomszédos országokból érkezők számára, és kötelezővé teszik a maszkok viselését az éttermekben, bárokban és üzletekben, írja az MTI.

Még mindig tárgyalunk a szükséges intézkedésekről, és a nap végéig pontosítjuk őket

– mondta Vili Beros újságíróknak a Tudományos Tanácsnak a kormány székházában tartott tanácskozása után. Bejelentette azt is, hogy a Covid-19-járvány ellen küzdő operatív törzs visszatér a napi sajtótájékoztatókhoz.

Nem fogjuk betiltani a gyülekezéseket, de gyorsítani fogjuk az eddig eredményesnek bizonyult járványügyi intézkedéseket

– mondta.

Beros közölte, hogy a rendezvényszervezőknek több figyelmet kell szentelniük a járványügyi intézkedések betartására, és nyilvántartást kell vezetniük a résztvevőkről, hogy a járványügyi szakemberek könnyebben végezhessék a munkájukat a járvány kitörése esetén.

Sűrűbben ellenőrzik a gyülekezéseket is, hogy ne váljanak járványgóccá.

Megvitattuk a határhelyzetet is. Jelentős javulást tapasztaltunk, de tekintettel a járványhelyzet romlására, szigorúbbak lesznek a belépési feltételek, és 14 napos – illetve a PCR-tesz elvégzése idején sokkal rövidebb – önkéntes karantént rendelünk el

– közölte a miniszter.

Az önkéntes karantén egyébként a gyakorlatban azt jelenti, mint az a nevében is benne van, nem hatósági elrendelés, hanem kérés. Bár a miniszter nem pontosította, de elméletileg az önkéntes karantén megszegése jogi következményeket nem von maga után.

Beros elmondta, hogy sem új, sem általános korlátozásokat nem terveznek, ehelyett szelektív, speciális célpontra irányuló intézkedések lesznek.

Andreja Ambriovic Ristov, a zágrábi Rudjer Boskovic Intézet munkatársa elmondta, hogy az operatív törzs által ajánlott intézkedésekkel közel nullára lehet csökkenteni az új fertőzöttek számát.

Kiemelt kép: DENIS LOVROVIC / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik