Nagyvilág

Felgyújtották Melania Trump szlovéniai szobrát

Felgyújtották a Melania Trumpot ábrázoló, fából készült életnagyságú szobrot, amelyet tavaly állítottak az amerikai elnök feleségének szlovéniai szülővárosában, Sevnicában, számolt be a ljubljanai sajtó csütörtökön.

A rendőrség egyelőre ismeretlen tettes ellen nyomoz, de semmi nem utal az elkövető vagy elkövetők kilétére. A megégett szobrot eltávolították.
Melania Trumpnak tavaly nyáron állítottak szobrot Sevnicában. A kék ruhát és magas sarkú cipőt viselő first ladyt ábrázoló alkotás azonban nem igazán nyerte el a szlovének tetszését.

A szobrot Brad Downey amerikai művész álmodta meg, de egy szlovén szobrász készítette el motoros fűrésszel. Az alkotást a közösségi médiában madárijesztőnek is nevezték, de voltak, akik azért bírálták, mert szerintük a szobor inkább Szűz Máriára hasonlít, mint Melania Trumpra.

A helyi tévé beszámolója szerint nem lehet tudni, hogy politikai vagy művészeti tiltakozásként gyújtották-e fel a faszobrot.

Melania Trump szülővárosának kulturális, idegenforgalmi, sport és ifjúsági intézete korábban már olyan termékeket dobott piacra First Lady márkanév alatt, mint egy kékfrankos száraz vörösbor, egy különleges szalámi, továbbá különféle sütemények, kozmetikai készítmények, csokoládék, csokoládéval bevont szárított almaszeletek, valamint gyógyteák és porceláncsészék.

A településen az amerikai választások óta kapható Melania Trumpról elnevezett palacsinta, poharas desszert és méz is, ám a legnagyobb médiafigyelmet a Melania-torta kapta, amellyel egy helyi pékség rukkolt elő.

Az év elején szintén felgyújtották és porig égették a Donald Trump amerikai elnököt ábrázoló hatalmas, fából készült szobrot, amelyet a szlovéniai Moravcéban emeltek. A csaknem nyolc méter magas szobor a New York-i Szabadság-szoborhoz hasonló testhelyzetben ábrázolta a jellegzetes hajviseletű, kék öltönyben, fehér ingben és vörös nyakkendőben pózoló Trumpot.

(MTI, kiemelt kép: Chip Somodevilla/Getty Images/AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik