Nagyvilág

Eladta kiskorú lányait egy Temes megyei anya

Pár száz lejt kapott. A 7 és 16 éves lányt szexre kényszerítették.

A Főtér.ro szerint egy ügyfél megsajnálta a Besztercén prostitúcióra kényszerített nagyobbik lányt, ezt követően kezdtek nyomozni. A Szervezett Bűnözés Elleni igazgatóság (DIICOT) temesvári rendőrei, ügyészei hét lakásban tartottak házkutatást egy banda tagjainál. Ellenük kiskorúak megrontása és szexuális kizsákmányolása a vád.

Az előzmények 2017-ig vezetnek vissza, amikor egyikük egy nehéz anyagi helyzetben lévő, két lányát egyedül nevelő anyának fizetett azért, hogy az akkor 7 éves kislányát megkaphassa. Az erőszak miatt a kislány testi károsodást szenvedett, tudatta a rendőrség. Egy másik gyanúsított 2018 februárjában 300 lejt adott az akkor 16 éves lányért.

A gyanúsítottak kihasználták a család nehéz helyzetét, miközben prostitúcióra kényszerítették a két lányt Újváron (Temes megye). A lányoktól a pénzt elvették.

A banda két tagja később Besztercére költöztette a nagyobbik lányt, egy hotelben szállásolták el. Pornográf fotókat készítettek róla, azokkal reklámozták szexuális szolgáltatásait, felkészítették arra, hogyan viselkedjen a kuncsaftokkal. Naponta 30 ügyfelet is fogadott, de a pénzt a két gyanúsított zsebelte be.

A lányt fizikailag, lelkileg is megviselte mindez, ezért elmondta egyik kliensének a történetét. A férfi megsajnálta, segített neki megszökni, hazavitte, ahonnan a lányt anyja vitte végül vissza Temes megyébe. A rendőrség annyit közölt, hogy összesen tíz embert hallgatnak ki a DIICOT temesvári székhelyén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik