Nagyvilág koronavírus

A nagyon gyorsan terjedő járvány ellenére Trump újabb választási nagygyűlést tart

Donald Trump amerikai elnök a héten újabb választási nagygyűlésre készül, július 11-én szombaton New Hampshire államban – jelentette be vasárnap Hogan Gidley, Trump kampányának országos szóvivője. A hétvégén derült ki, hogy az elnök egyik fiának barátnője, Kimberly Guilfoyle, aki egyben Trump újraválasztási bizottságában dolgozik, koronavírusos lett.

Közleményében Hogan tudatta, hogy a rendezvényt Portsmouthban tartják, a helyi nemzetközi repülőtéren. Ez lesz az elnök első kampányrendezvénye a múlt hónapban az oklahomai Tulsában megtartott nagygyűlés óta.

Arra számítunk, hogy sok szabadságszerető hazafi eljön a nagygyűlésre és velünk ünnepli Amerikát, a világ történetének legnagyszerűbb országát,

fogalmazott vasárnap Gidley.

A bejelentés után elemzők emlékeztettek arra, hogy több amerikai tagállamban ismét megugrott a koronavírus-járványban újonnan megfertőződöttek száma. A járvány elsősorban Kaliforniában, Arizonában, Texasban, Floridában és Georgiában lángolt fel. Az arizonai Phoenix város demokrata párti polgármestere, valamint a texasi Austin szintén demokrata párti polgármestere vasárnap arról nyilatkozott, hogy szerintük túl korán indították újra az államban a gazdasági és a mindennapi életet.

Kate Gallego, Phoenix polgármestere az ABC televízióban úgy fogalmazott: „az utolsók között voltunk, ahol elrendelték, hogy mindenki maradjon otthon, és az egyike azon államoknak, amelyek korán újraindultak”. Arizonában egyébként csak vasárnap több mint 3500 új fertőzöttet diagnosztizáltak.

A floridai Miami republikánus polgármestere, Francis Suarez, vasárnap szintén azt mondta, hogy az újraindítás után az emberek

úgy viselkedtek, és éltek társas életet, mintha már nem lenne köztünk a vírus.

Floridában vasárnap több mint 10 ezer új koronavírus-fertőzést regisztráltak, Kaliforniában pedig vasárnap 5410, szombaton pedig 6510 új koronavírusos beteget diagnosztizáltak.

Stephen Hahn, az amerikai élelmiszer-, és gyógyszerfelügyelet (FDA) vezetője vasárnap az ABC televíziónak nyilatkozva arra figyelmeztetett, hogy a járvány nagyon gyorsan terjed – írja az MTI.

Kiemelt kép: SEAN RAYFORD/GETTY IMAGES NORTH AMERICA/GETTY IMAGES VIA AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik