Nagyvilág

Plágiuma miatt lemondatnák Boris Kollárt

A szlovák házelnöknek békésebb volt a tegnapi napja, amikor Áder Jánossal, Kövér Lászlóval és Orbán Viktorral tárgyalt Budapesten.

Szlovákiában Boris Kollár hiába próbálta plágiumbotrányát egy órán át elmagyarázni koalíciós partnereinek, a SaS képviselői kitartanak mellette, ő nem maradhat a parlament elnöke, írja a Paraméter.

A plagizált diploma miatt a liberálisok egységesen döntöttek, de frakcióvezetőjük jelezte, semmilyen ellenzéki javaslatot nem támogatnak Kollár leváltására. Richard Sulík pártelnök, gazdasági miniszter hangsúlyozta, nem rúgják föl a koalíciót,  tiszteletben tartják, hogy Kollár pártja, adja a házelnököt. Kollár korábban jelezte, ő más politikai felelősségvállalást, mint amit már megtett, nem tud vállalni.

A házelnök meghallgatása előtt jelezte, ő senkit sem zsarol, de ha le kellene mondania posztjáról, nem lenne más lehetősége, mint kilépni a koalícióból. Továbbra is kitart amellett, nem sértett törvényt, noha egyes összehasonlítások szerint a diplomamunkája 52 százalékát mástól vette át.

Kollár a Za ľudí képviselőivel nem találkozik, de a legkisebb kormánypárt elfogadhatatlannak tartja a házelnök plagizálását. Az OĽaNO képviselőivel hétfőn találkozott, Igor Matovič pártja nem kérte tőle, hogy mondjon le a házelnöki posztról. Gyimesi György (OĽaNO) szerint „a kormányprogram teljesítése sokkal fontosabb, mint bármilyen diplomamunka”.

Kiemelt kép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök fogadja Boris Kollár szlovák házelnököt a Karmelita kolostorban június 30-án. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

Ajánlott videó

Olvasói sztorik